Porckorong kiboltosulás és előboltosulás

Porckorong kiboltosulás (protrusio disci) és előboltosulás (bulging discus) kezelése

A porckorong kiboltosulása (protrusio disci) és a porckorong előboltosulása (bulging discus) előrevetíti a gerincsérv kialakulását. Idővel pedig a kopásos elváltozások végül valóban gerincsérvhez vezethetnek, ezért semmiképp nem érdemes halogatni a vizsgálatokat és a megfelelő kezeléseket. Mit érdemes tudni a porckorong ki- és előboltosulásáról? Az alábbiakban erről olvashatsz!

Mi eredményezheti a porckorong kiboltosulását (protrusio disci)?

A helytelen testtartás és a gerinc szüntelen terhelése, illetve genetikai tényezők is állhatnak a porckorong kiboltosulása mögött. Sajnos az évek múlásával is egyre nagyobb esély nyílik a problémára, hiszen a porckorongok folyamatosan veszítenek a folyadéktartalmukból, aminek következtében lapossá válnak és a rugalmasságuk is csökken.

Természetesen a baj nem egyik napról a másikra jelentkezik, hiszen jellemzően hosszú évek telnek el addig, amíg a porckorongok végül kiboltosulnak. Az irodai munkát végzők és a helytelenül sportolók, továbbá a meggyengült izomzattal rendelkezők körében is kifejezetten gyakorinak számít a probléma.

Mit jelent a protrusio?

A latin protrusio kifejezés a kiboltosulásra és előesésre utal. A kocsonyás mag ugyan kiboltosul, viszont a rostos gyűrűk még nem szenvednek sérülést.

Mi az extrusio jelentése?

Az extrusio kiszakadást jelent. Ilyenkor a sejtmag átszakítja a rostos gyűrűt, ami erős fájdalmat idézhet elő.

Melyek a protrusio disci tünetei?

  • Gerincfájdalom a kiboltosulás területén
  • Lábba sugárzó fájdalom
  • Mozgáskorlátozottság

Az alábbi sportokat nem ajánlott kiboltosulás esetén űzni

Legfőképp a rázkódással és ütközésekkel járó sportágak terhelik a porckorongokat, hiszen a mechanikai erőbehatások hatalmas nyomást helyezhetnek rájuk.

Kiboltosulás fennállásakor a kontaktsportok (boksz, birkózás, amerikai futball) mellett a rázkódást előidéző sportágak gyakorlását (síelés, snowboardozás, lovaglás) is ajánlott szüneteltetni, amíg a probléma meg nem oldódik.

Síelés

Mit jelent a porckorong előboltosulása (discus protrusio)?

Előboltosulás esetén a porcos gyűrű még nem szenved kárt, viszont a kocsonyás mag hátarboltosul. Ha az idegek nyomás alá kerülnek, akkor a gerincsérvhez hasonló tünetek léphetnek fel. Habár az előboltosulás nem mindig okoz tüneteket, viszont nagyobb méretű vagy érzékeny helyen előboltosult porckorong esetén fájdalmat idézhet elő.

Milyen tünetekkel járhat a bulging discus?

  • Hátfájdalom
  • Nyakfájdalom
  • Alsó- vagy felső végtagok zsibbadása, gyengesége

Az alább tanácsokat érdemes megfogadni, ha meg szeretnéd előzni a porckorong kiboltosulását

  • Mozogj rendszeresen. Hetente 2-3 alkalommal mindenképpen ajánlott legalább 45 percet mozogni, hogy a mélyizmok kellően erősek maradjanak. Célszerű a kardió edzéseket előnyben részesíteni, illetve rendszeresen úszni is, de a gyógytorna is elsőrangú választást jelent.
  • Figyelj a helyes testtartásra. Akár ülő vagy álló munkát végzel, a helyes testtartás kialakítása nélkülözhetetlen a gerincpanaszok megelőzéséhez. Munka közben óránként tanácsos egy kis szünetet tartani, hogy átmozgasd vagy éppen ellazítsd az ízületeid és izmaid. Megfelelő testtartással az ágyéki és nyaki protrusio-t is megelőzheted.
  • Fogyassz elegendő folyadékot. A porcok megóvásához napi szinten 2-3 liter folyadékot javasolt fogyasztani. Ugyanis dehidratáció esetén a porcok nem képesek feltöltődni, így egyrészt keményebbé, másrészt terhelés hatására sérülékenyebbé válnak.
  • Törekedj az ideális testsúly elérésére. Az ízületek és porcok megóvásához dobd le a plusz kilókat, és törekedj a megfelelő testtömeg index (BMI) fenntartására. Így nemcsak a mozgásszervi betegségek, hanem a szív- és érrendszeri problémák esélyét is csökkented.

A porckorong kiboltosulás és előboltosulás kezelése

Gerincsérv (porckorongsérv) torna

Gyógytorna

A porckorong ki- és előboltosulás tornával kezelhető. Az egyik leghatékonyabb módszer a McKenzie torna, amely elősegíti a porckorongok visszaállítását a csigolyák közé, aminek köszönhetően a fájdalom enyhül, a deformitás pedig megszűnik. Természetesen MozgásKlinikánkon számos gyógytorna típust alkalmazunk, és minden esetben egyénre szabott kezelést nyújtunk.

Manuálterápia

Manuálterápiával szintén helyükre kerülhetnek az elmozdult porckorongok. A kezelés passzív, tehát a gyógytornával ellentétben nem kell gyakorlatokat végrehajtanod, hiszen a manuálterapeutáink speciális, kézzel végzett fogásokkal gondoskodnak a gyógyulásodról. A manuálterápia pedig akár gyógytornával is kombinálható, hogy minél hamarabb megszűnjenek a panaszaid.

Milyen hosszú a protrusio disci gyógyulási ideje?

  • A felépülés ideje a kiboltosulás mértékétől és a tünetek súlyosságától függ. MozgásKlinikánkon teljes körű vizsgálatot végzünk az állapotod feltérképezése érdekében, majd konkrét válaszokkal szolgálunk a várható gyógyulási időt illetően. Ha kiboltosulással küzdesz, amely akár már fájdalmat is okoz, egy percet se késlekedj, inkább előzd meg a bajt, és keress minket bizalommal.

3 lépésben segítünk számodra!

1. Felmérjük az állapotod

Mint minden mozgásszervi betegség esetében, úgy először a porckorong ki- vagy előboltosulása során is megismerjük a panaszaid, majd elvégezzük a szükséges fizikális vizsgálatokat. Fényt derítünk a probléma mértékére, majd felvesszük az anamnézist.

2. Egyénre szabott kezelési tervet készítünk

Az egyénre szabott kezelési terv összeállítása során meghatározzuk, hogy a gyógytorna vagy a manuálterápia – esetleg a kettő kombinációja – jelenti-e a megoldást számodra. Ebben a tervben pontosan felsoroljuk a gyógytorna gyakorlatokat és a speciális fogásokat, illetve a kezelések ajánlott rendszerességét is.

3. Elkezdjük a terápiát

Már a legelső konzultációnk során hozzálátunk a terápiához. Így azonnali javulásra számíthatsz, és jelentősen csökkentheted a fájdalmad. Persze a javulás mértéke és a felépülésed ideje elsősorban a tüneteid erősségétől függ, azonban rendszeres terápiával lépésről lépésre elérheted a fájdalommentes, kényelmes mindennapokat.

Kerüld el a gerincsérv műtétet!

Fontos megjegyezni, hogy a kezeletlen kiboltosulás vagy előboltosulás végül gerincsérv kialakulásához vezethet. A porckorongsérv pedig idővel olyan súlyossá válhat, hogy már a gyógytorna és a manuálterápia sem feltétlenül segíthet a műtét megelőzésében. Éppen ezért tanácsos már a legkisebb panasz esetén is szakorvoshoz, majd gyógytornászhoz fordulnod.

Szerencsére az időben felfedezett mozgásszervi betegségek még hatékonyan kezelhetők, azonban ehhez meg kell tenni az első lépést a gyógyulás felé. Akár kiboltosulás vagy előboltosulás keseríti meg a napjaid, vagy még nem is tudod, hogy milyen mozgásszervi problémával állsz szembe, semmiképp ne halogasd a szakorvos felkeresését.

A protrusio disci kezelése és a bulging discus gyógyítása egyaránt a szakterületünk!

Legyen szó kiboltosulásról vagy előboltosulásról, a MozgásKlinika csapatára garantáltan számíthatsz. Személyre szabott kezeléssel segítünk a probléma kezelésében és a gerincsérv megelőzésében is. Ne kockáztass, inkább jelentkezz konzultációra időben, hogy minél hamarabb búcsút inthess a jelenleg fennálló tüneteknek, illetve megálljt parancsolj a súlyosabb mozgásszervi betegségek kialakulásának.