Térd és csípőfájdalom kezelése a MozgásPiramis koncepcióban

Üdvözlünk mindenkit a MozgásKlinika podcastjében. A mai témánk, hogy mi áll a térd és a csípőfájdalom hátterében beszélgető partnerem ismét Szentiványi Rita, a MozgásKlinika tulajdonosa, gyógytornász manuálterapeuta. Kezdjük rögtön azzal, hogy a térd és a csípőfájdalom esetén miért nem elegendő csak az adott területet vizsgálni. A mozgásszervi kórképeknek az ilyen specializációja, hogy tulajdonképpen egy mozgásláncban kell gondolkodnunk, amikor ezeket a kórképeket vizsgáljuk és kezeljük. Soha nem elég egy adott ízületet izoláltan vizsgálni, hanem mindig meg kell nézni a szomszédos ízületeket is, illetve az ízületre adott terhelési viszonyokat, terhelési erőket. Ezért funkcionális egységekben gondolkodunk.

Amikor a pácienst megvizsgáljuk, akkor ugye álló helyzetben a teherviselő ízületeket kifejezetten fontos állóhelyzetben is vizsgálni, állóhelyzetben is megvizsgáljuk a pácienst, hogy tulajdonképpen abban a terhelési zónában mit látunk az adott ízületen. Sok esetben már apró mozdulatokból vagy ebből a terhelésből látszik, hogy azok az ízületek rosszul funkcionálnak, különböző degeneratív elváltozás van bennük, vagy olyan izomegyensúly zavarok állnak föl, amit majd kezelni kell. Hogyha csak izoláltan vizsgálnánk az ízületeket, akkor ezek nem derülnének ki.

Ühüm. Akkor a komplex állapotfelmérés az úgy kezdődik, hogy belépünk és rögtön nézitek, hogy hogy állunk, mit csinálunk, ugye? Igen, igen. A gyógytornászoknál ez egy nagyon bevett szokás. Mi már főiskolán ezt tanultuk, hogy amikor belép a páciens a rendelőbe, akkor már meg kell figyelnünk a járását, a mozdulatait, az, hogy amikor leül a székre, akkor azt hogyan teszi, vagy hogyha a várótermi székről föláll, akkor azt hogyan teszi. Illetve a vizsgálatokhoz legtöbb esetben le kell vetkőzni, hogyan veszi le a pólót, hogyan veszi le a kabátját, hogyan veszi le a nadrágját. Tehát, hogy ez nagyon fontos. Mert ott már látjuk az eltéréseket.

Mennyit engednek tulajdonképpen a különböző ízületek gondolom,

illetve hogy mennyire próbál kompenzálni. Főleg a kompenzációs folyamatok azok, amik nagyon szemet tudnak szúrni, vagy például járásnál az, hogy van-e sántítás esetleg, vagy tehermentesíti-e az adott végtagját, nem hajlítja úgy be, nem nyújtja annyira ki. Ezek számunkra nagyon fontosak. És ö a mozgásvizsgálat éppen ezért kezdődik testtartásvizsgálattal, hogy ö hogy minél hamarabb lássuk azokat az elváltozásokat, amik ebből a terhelési viszonyból is leszűrhetők.

És hogyan segít ez a komplex állapotfelmérés tulajdonképpen a panasz valódi okát megtalálni? Hát abban az esetben, hogyha van egy elváltozás, akkor nagyon fontos, hogy a környező ízületeket is megvizsgáljuk, hiszen több olyan izomcsoport van, illetve több olyan izom van, ami két ízületet is áthidal. És egy mozgásszervrendszeri elváltozásnál nem csak a csontokat, az ízületeket, hanem a lágyszöveteket, az izmokat, a kötőszövetet is vizsgáljuk. Abban az esetben, hogyha egy térdízületi problémáról van szó, akkor meg kell vizsgálnunk a csípőízületet, vagy akár a bokaízületet, hogy lássuk, hogy az összefüggésében a térdízületre milyen hatással van a környező ízület. Sőt, még akár a lumbális gerincet is meg kell vizsgálnunk, hiszen ott egy nagyon fontos erőátviteli pont van a felső végtagról ugye az alsó végtagra, tehát a törzsről az alsó végtagra. És emiatt az egy olyan erőzóna, amit amit mindenképp vizsgálnunk kell, mert befolyásolja a medence helyzetét, ami befolyásolja a csípőízület helyzetét.

Szóval ezeket az összefüggéseket a gyógytornász vizsgálja és megállapítja, hogy tulajdonképpen van-e befolyásoltsága a másik ízületnek erre az adott problémára, vagy nincs, mert így lehet, hogy elegendő. Ne, nem lesz elegendő csak azt az ízületet kezelni és azt a tünetcsoportot vizsgálni, hanem az okhoz lehet, hogy hozzájárult a másik ízületnek a képe is.

Maga a MozgásPiramis segíti a páciens terápiáját?

A MozgásPiramis egy olyan kezelési koncepció, ahol egy funkcionális státuszt is vizsgálunk. Nincs két egyforma kórkép. Tehát hogyha egy orvosi diagnózisban azt látjuk, hogy térdartrotikus, tehát ilyen meszesedése szerepel, az nem azt jelenti, hogy minden térdesedés ugyanolyan funkcióval társul együtt. A gyógytornásznak a feladata, hogy megvizsgálja a funkciót. Ezért nem tudunk önmagában csak egy diagnózisból dolgozni. Ezért fontos ez a komplett állapotfelmérés. Sok esetben a páciensek nehezményezik is azt, hogyha neki már megvan a problémának a a diagnózisa, akkor miért kell egy újabb vizsgálaton részt venni? És azért, mert az a diagnózis az nem egy funkcionális státusz, az nem egy funkcionális diagnózis, az egy nagyon-nagyon pontos orvosi diagnózis, de az önmagában a mozgásterápiához és a rehabilitációhoz még kevés, mert nem szerepel rajta a az adott funkcionális egységnek a vizsgálata, nem szerepel rajta a terhelés tulajdonképpen hogy terhelődik az az ízület.

Ezért a MozgásPiramis kezelési koncepciójában alapvetően van egy státuszfelmérés, van egy MozgásPiramis, és azt mondjuk, hogy öt szintre sorolhatók a páciensek. Az első szinten azok a páciensek vannak, akik inkább fájdalommal érkeznek, és az a legfontosabb tünetük, és a fájdalom intenzitása befolyásol minden jellegű mozgást. A második szinten olyan páciensek vannak, akiknek nem a fájdalom már fő tünete, hanem inkább a mozgáskorlátozottság, vagy a mozgásban a limitáció. Teljesen másképp kell a két betegcsoportot kezelni, és ez egy nagyon jó meghatározás minden egyes ízületi elváltozásra, vagy minden egyes problémára, hogy tulajdonképpen melyik szinten van a páciens, honnan indítjuk a terápiát. De a második szintre akkor tulajdonképpen akkor léphet a páciens, ha már a fájdalom az szűnik, gondolom, mert az, hogy megszűnt a fájdalom, az nem elég. Ott még nem járunk a végén a kezelésnek. Onnantól kezdődik ugye a második szint, akkor ha már szűnni látszik a fájdalom.

Igen, ez a másik nehézség vagy kihívás a szakmánkban, hogy megpróbáljuk megértetni a pácienseinkkel, hogy önmagában a tüneti kezelés vagy az, hogy a fájdalom megszűnt, az még nem a gyógyulás. Ugye onnan indulunk ki, hogy nagyon sok olyan elváltozásunk van, vagy nagyon sok olyan betegség, amire bevesszük a gyógyszert, és jobban leszünk, és akkor azzal már nem kell többet foglalkozni. Hogyha én kigyógyultam egy ilyen náthás betegségből, hogyha ezt lehet betegségnek nevezni, tehát hogyha kigyógyultam belőle, akkor én nekem azzal már nem kell foglalkozni. Maximum jobban figyelek arra, hogy rétegesebben öltözködjek, vagy szedjek egy kis C-vitamint, de nem lesz tulajdonképpen nekem feladatom ezzel. és a mozgásszervi kórképek pedig nem ilyenek. Tehát ott általában valami miatt valami testtartás-rendellenesség, túlhasználat vagy valamilyen rossz berögzült mozdulat miatt kialakul egy kórkép.

Az lehet egy diszfunkció, amikor csak egy olyan elváltozásról beszélünk, ami még nem jár patológiás folyamattal, de már a beteget a mindennapjaiban zavarja. Ez a legmegfoghatatlanabb így a az ortopédiában és a traumatológiában, hogy még nem látják azt a azt a meszesedést, vagy azt a csak, hogy leegyszerűsítsem ezt, vagy azt a degenerációt, de már az izmok reagálnak, a kötőszövet reagál, a fájdalom már megjelenik, és ez már befolyásolja a betegnek a hétköznapai mozgásait. Ami amennyiben ezek a képek megjelennek, akkor természetes, hogy ezeket úgy kell megvizsgálnunk, és úgy kell kezelnünk őket, hogy egymásra épülő folyamatokról tudunk csak beszélni. Nem lehet egy alkalommal egy degeneratív ízületet kezelni. Lehet, hogy egy alkalom is elég, hogy a fájdalom csökkenjen, de nem oldódik meg az az ízületi probléma. És a kezelési koncepciónak a lényege, hogy a piramis szintjein haladva, hogy a páciens is tudja tulajdonképpen kontrollálni ezt a terápiát.

A piramis szintjén haladva látjuk a fejlődéseket, és elérjük azt, hogy nem csak tüneti kezelésben, hanem már oki terápiában is tudunk a betegnek segíteni. Sőt, egy magasabb szinten már egy olyan életviteli tanácsot és mozgáskultúrát próbálunk megtanítani a páciensnek, ami hosszú távon segíti azt, hogy ő neki minőségi testmozgása legyen, és és a fájdalom ne korlátozza őt. Ez már egy negyedik szint például.

Az, hogy a az, hogy a piramisban melyik páciens milyen szintet ér el, az egy nagyon egyéni adottság, de kategorizálhatók. És valóban egy negyedik szinten például már ott a funkcionális mozgásokról beszélünk. Mik azok a funkcionális mozgások? Az, hogy tudok futni, tudom terhelni azt az adott ízületet, tudok kertészkedni. Tehát, hogy nem csak egy egy ilyen nagyon óvatos mozgásra vagy ülőéletmódra készítem elő a törzsemet. például vagy az alsó végtagomat, hanem már képes engem kiszolgálni egy túrázás során is, vagy le tudok ülni, például ilyen hosszú utazásoknál tudok több órát ülni anélkül, hogy nekem ez fájdalmat okozna. Tehát önmagában az, hogy a tüneteket kezeljük, az még nem azt jelenti, hogy ez az ízület terhelhetővé is válik. Márpedig a mozgásszervrendszerünket arra találtuk ki, meg hát a nem mi, de hogy a mozgásszervrendszert arra találták ki, hogy terhelhető is legyen. Akkor akkor érzem jól magam, hogyha szabad a mozgásom. Amennyiben korlátozott a mozgásom, az az természetes nem a gyógyulás.

Úgyhogy nagyon fontos, hogy eljussunk egy negyedik-ötödik szintig, amikor igen, ez a funkcionalitás és ez a terhelhetőség is már visszajön. Amit láttam egyébként a honlapon is, hogy nálatok nagyon fontos a betegedukáció. Gondolom pontosan ezért, hogy ezt megértse a beteg, hogy erről van szó.

Igen. Több olyan kutatás létezik, amiben mutatják, hogy azért van a terápiáról egyfajta lemorzsolódás, és azért nem mennek végig a egy terápiás folyamaton a páciensek, mert nem tudják, hogy mi lesz annak a következménye. Ez nem csupán egy anyagi megfontolás. Például én mi egy magánellátásról tudunk beszélni, ott nyilván az sem mindegy, hogy mennyibe kerül egy terápia, de az a legdrágább terápia szerintem, ami nem segít. Tehát, hogy abban az esetben, hogyha hogyha egy terápiás programban veszek részt, akkor akkor meg kell értenem, és szerintem ezért joga van a betegnek tudni, hogy annak a programnak milyen lépései lesznek és mit várunk attól a szinttől, hogyha megbeszéljük a pácienssel, hogy ő tény el szeret járni síelni, és úgy kell a térdízületét, vagy a csípőízületét felkészítenünk, hogy ő újra alkalmas legyen arra, hogy hogy télen el tudjon menni síelni, akkor biztos, hogy egy negyedik-ötödik szintig el kell jutnunk egy egy MozgásPiramis kezelési koncepcióban.

Jön egy duzzadt térddel, egy akut fájdalommal, és el kell jutnunk egy nagyon jó funkcionáló, terhelhető térdízületig. Ez nem két alkalom lesz, ez egy terápiás program lesz. viszont ennek meglesznek a státuszai, stádiumai, viszont ennek meglesznek a lépései. És ezeket a lépéseket a beteg is nyomon tudja követni, ha edukálva van, ha tudja, hogy honnan hová szeretnénk eljutni, ha tudja, hogy milyen összefüggés áll az ő térdpanasza és mondjuk a törzsizma között. Tehát ezért tartom fontosnak az edukációt, mert szerintem anélkül nehéz gyógyítani.

Mi az összefüggés egyébként a törzsizom és a térd között? hogyha ezt így kibontjuk, akkor tulajdonképpen mivel, hogy a törzs egy ilyen erőátviteli pont, tehát főleg ott a lumbális alsó szakasz és a medence környékén, ezt szoktuk ugye ennek a kó izomcsoportnak is betudni, hogy ők vannak ott és ők segítik ezt. Hát a medence helyzetét befolyásolja ugye a lumbális gerince aktivitása, illetve annak az izomcsoportoknak az ereje. És hát a csípőízület az nem csupán egy ízületi fej, hogyha megyünk lejjebb, akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy maga az ízületi fej egy vápába ágyazódik be. Az a vápa az meg a medencének a része. Na most, hogyha így végigvesszük, a combcsont ízesül a térdízülettel.

Tehát hogyha visszafele is követjük, hogy honnan erednek azok az izmok, illetve hogy jönnek azok a csontok, és hogy ízesülnek azok az ízületek, akkor látunk egy mozgásláncbeli összefüggést, és igen, sokszor előfordul, hogy egy térdfájdalom, vagy egy csípőfájdalom egy elégtelen medencepozícióból, vagy egy gyenge kórizomtól alakul ki, és nagyon sok esetben a hétköznapi mozgásoknál még kevésbé tűnik fel, De abban az esetben, amikor nagyobb terhelésnek tesszük így a szervezetünket, akkor viszont nagyon jól kijönnek ezek. Tehát nem csak a sportolóknál, hanem önmagában, hogyha egy átlagembernek is egy nagyobb megterhelése van, nem tudom, részt vesz egy hosszabb túrán, vagy költözés,

ez például egy nagyon jó példa, hogy költözés közben hát azért mindenki, hogyha, hogyha már valaki költözött, akkor tudja, hogy az minden izmot megmozgató folyamat. Tehát, hogy nagyon látjuk, hogy azért vannak gyenge pontok. És igen, ebből a szempontból, mivel mivel a medence és a lumbális gerinc egy funkcionális egységet alkot, a medencéből jön a combcsont, a combcsont ízesül a térdízülettel, hát természetes, hogy van egy összefüggés benne, és a medence körüli izmok nagyon sokat segítenének a csípő stabilitásában. Ha a csípőnek nincs a kellő stabilitása, akkor a következő ízület a térd, ahol viszont muszáj, akkor valami a szervezet mindig próbál kompenzálni. És sajnos az a nehéz, amikor ezeket a kompenzációs folyamatokat kell a gyógyulás érdekében a gyógytornásznak leépíteni, mert lehet, hogy megoldódik mondjuk a térdízületi panasz.

Tegyük fel, hogy történt egy térdsérülés, például egy meniszkusz sérülés, valami rossz mozdulat miatt megoperálják a térdet, a meniszkusza az ilyen szempontból akkor kezelve lesz, de a műtétre nem feltétlenül sajnos nem olyan gyorsan jut el a páciens, hetek eltelnek, amiatt a szervezet megpróbál kompenzálni, létrejönnek olyan kompenzációs folyamatok a csípőben és a a az ágyéki gerincben, amit később több a rehabilitációval le kell építeni. Önmagában csak a térdet, vagy a térd körüli izmokat, vagy a combot erősíteni, az kevés lesz. Tehát, hogy ez ezért nem tudnak a páciensek általában otthon tornázni, és ezért nem tudnak otthon felkészülni, és nem tudják a a rehabilitációt az otthonukban végezni, merthogy azért ehhez szakember kell, hiszen a szakember látja ezeket az anatómiai összefüggéseket. És a legtöbben szeretnék elkerülni egyébként a műtétet nyilván, és ezért is fordulnak, gondolom hozzátok.

Kifejezetten azok a páciensek fordulnak gyógytornászhoz, akik nem szeretnének műtétet. És nagyon kevés az a csoport, aki magánellátásban a műtét utáni rehabilitáció miatt keresi fel a gyógytornászokat. Tehát több olyan páciensünk van, akik szerencsére még nem annyira előrehaladott, ízületi vagy mozgásszervi eltéréssel érkezik, hogy azt műteni kelljen. Ott mindenképp a a gyójton a fizioterápia, az élvonalbeli terápia, amit először meg kell próbálni. De de ez a másik dolog, ami ami nagyon érdekes, hogy valahol valahol el kell fogadni, hogy a mozgásszerveket mozgatni kell. Tehát egy műtét nem fogja megoldani egyetlen mozgásszervi problémánkat se. A gyógytornát nem lehet megúszni akkor sem, hogyha az embernek műtétre kell mennie.

Tehát kínáltok kezeléseket egyébként műtét után is, ugye? Természetesen ugye a főiskolai tudásanyag az az elsősorban és leginkább a műtét utáni rehabilitációra fektette a hangsúlyt. Tehát mi is rengeteg olyan fizioterápiás protokollt tanultunk meg, hogy különböző műtétek után milyen fázisokban hogyan kell rehabilitálni a pácienseket. A kihívást azt jelenti, amikor a páciens úgy érkezik hozzánk, hogy még nincs egy diagnózis. azért, mert még nem tart ott az a kép, hogy már nevén lehetne nevezni, hogy miért jött az a fájdalom, de már van az az elváltozás, az a diszfunkció, amit ő zavarja. Ez a tipikus mozdulat, hogy hát hogyha így kitekerem, meg kicsavarom, meg úgy hátranyúlok, akkor fáj. Mondhatnánk azt, hogy jó, hát akkor ne nyúlj oda hátra, de azért nem ez az életszerű, hanem az, hogy jó, akkor nézzük meg, hogy funkcionálisan milyen izomcsoportok, milyen kötőszöveti rendszer az, ami korlátozza azt a mozgást és megjeleníti azt a fájdalmat.

És a MozgásPiramis végén tulajdonképpen ti egy hosszú távú megoldást kínáltok a pácienseknek, de mikor mondható gyógyultnak egy páciens, mikor elég a terápia? Igen, hát semmiképp nem alkalmi terápiákról beszélünk. Tehát még, hogyha nem is egy bérletkonstrukcióban jár egy páciens gyógytornára, és azt gondolom, hogy ez nem csak ránk vonatkozik, hanem bárhová, akkor is itt mindenképp terápiás programokról kell gond gondolkodni. Tehát ez egy rehabilitációs folyamat, aminek van egy ideje. A mi terápiás szemléletünkben a pácienssel közösen határozzuk meg a terápiás szintet, hogy hová szeretnénk elérni. Tehát azt a célkitűzést közösen határozzuk meg, hogy hogy mit szeretnénk, hogy mi történjen. Azért kevés az a páciens szerencsére, aki azt mondja, hogy hát őt nem érdekli, csak ne fáj.

Azért általában a páciensek egészségtudatosabbak, főleg akik hozzánk jelentkeznek. ilyen szempontból lehet szerencsénk is van, egészségtudatosabbak, tájékozottabbak, ezért nem csak az érdekli őket, hogy ne fájon, hanem azért ne legyen már ezzel később bajom, és hogy terhelni szeretném. Ezért amikor a szintmeghatározásról beszélünk, akkor minimum egy hármas- négyes szintet idősebb pácienseknél sokszor csak a hármas terápiás szintet határozzuk meg, de azért a középkorú vagy még aztán a még fiatalabb páciensnél mindenképp egy négyes terápiás szintet határozunk meg, ami egy terhelhető, funkcionális mozgásra is alkalmas terápiás szint. Ezt el kell érni. akkor nevezhető egy páciens gyógyultnak, hogyha ezek a fájdalmas ízületek terhelhetők és a fájdalom nem jelenik meg. És mi van a négyes felett? Mi a piramis csúcsa? A piramis csúcsa az egy medical fitness vagy egy sportspecifikus tréning.

Attól is függ, hogy most egy élsportoló érkezik hozzánk, vagy olyan hobbisportoló, aki a sportba való visszatérést preferálja, vagy egy olyan páciens érkezik hozzánk, aki aki egy hát ilyen egészséges testmozgást szeretne így folyamatosan fenntartani. Ugye a mozgásszerű fájdalmaknak egy nagy jellemzője, hogy fél az ember mozgatni, hogy nehogy fáj az adott területet. És emiatt a gyógytornász munkájába az is beletartozik, hogy átvezessük a pácienst ezen a félelmen. Tehát hogy hogy igenis megtanítsuk őt olyan fajta mozgásokra, ami ami nem fog fájdalmat okozni, nem fogja a tüneteket provokálni. És a medical fitness egy nagyon jól kontrollált, ellenőrzött, egy egy gyógytornász szakember jelenlétében történő tréninget jelent, ami ami már tényleg olyan, mint egy testedzés. Ha már a térnél tartunk, akkor pont itt van a különbség aközött, hogy valaki mondjuk azt szeretne elérni, hogy felmegy fájdalom nélkül a harmadikra, és van aki naponta 10 km-t szeretne később futni például, ugyanúgy, ahogy régen, csak már nem megy neki.

Igen, ezért fontos szerintem, hogy legyen egy olyan algoritmus, a MozgásPiramis szerintem nagyon jól alkalmazható erre és nagyon jól szemlélteti a páciens számára, hogy honnan indulunk, hová szeretnénk eljutni. És ez abszolút egyénre szabott, mert mert a a piramison belül is nem mindenki ugyanarra a szintre törekszik, nem mindenki ugyanúgy reagál a terápiákra, valakinek a sebe is gyorsabban gyógyul be, valaki sokkal lassabban regenerálódik, szóval nem vagyunk egyformák. Viszont ilyen szempontból azért látjuk, hogyha van egy terápiás célkitűzésünk, hogyha meghatároztuk, hogy honnan indulunk és hová szeretnénk eljutni, akkor azért látjuk a folyamatot és akkor van vége a terápiának. Tehát lesz az a pont, amikor kimondhatjuk, hogy hogy meggyógyultál, és ez szerintem nagyon jó.

Ha tetszett a műsor, akkor kérlek, iratkozz fel a YouTube csatornánkra, a kis harangikont klikkeld be, és időben értesítést kaphatsz mindig az újdonságokról. Egyébként ezt a műsort visszahallgathatod a Spotify-on, az Apple Podcasten és a Soundcloudon is, és kövesd a MozgásKlinikát a Social felületeiken is