
Túrázás mozgásszervi problémák | Szakértői útmutató kezdőknek és haladóknak
Túrázás mozgásszervi problémák | Szakértői útmutató kezdőknek és haladóknak
2.ÉVAD 5. ADÁS
Transcript
Szép napot mindenkinek. A MozgásKlinika aktuális epizódjában A vendégeim, Szentiványi Rita, a MozgásKlinika tulajdonosa és vezetője, Vörös Attila és Farkas Péter, a Magyar Természetjáró Szövetség munkatársai, akiket köszöntök. Sziasztok!
Sziasztok!
Először is szerintem az a legjobb, hogyha megtudjuk, hogy a Magyar Természetjáró Szövetség pontosan mivel is foglalkozik, mi a fő célkitűzése és tevékenysége.
Mi egy non-profit civil szervezet vagyunk, és az egyik fő tevékenységünk az a magyarországi turistaút-hálózat menedzselése. Tehát tulajdonképpen a teljes magyarországi turistaút-hálózatot mi tartjuk karban, nem személy szerint, hanem mi koordináljuk a karbantartását. Ez kb. 18 ezer kilométer jelzett turistautat jelent. Tehát, hogyha kisétáltok az erdőbe és látjátok ezeket a szép színes fákat a jeleken, akkor azok hozzánk tartoznak tulajdonképpen. Van itt egy kis zárójeles megjegyzés, mert egyébként nem minden turistaút, ami annak látszik, de ebben most inkább itt nem megyek bele. Ezek a jelek arra valók, hogy túra közben tudjunk navigálni az erdőben. Ez az egyik fő tevékenységünk. Emellett például mi vagyunk a gazdái a Kék Túrának, tehát az Országos Kéktúrának, a Rockenbaer Pál Dél-dunántúli Kéktúrának és az Alföldi kéktúrának, amik nagyon népszerűek szerencsére. Az Országos Kéktúra most már egy több mint 70 éves túramozgalom. Ez a bizonyos kék sáv jelzésű turistaút, bár van egy csomó másik turistaút is, ami kék sáv jelzésű és nem a Kéktúrához tartozik, de ezt is egyre többen járják. Egyébként pedig vannak természetesen más feladataink, hogy mi egy szövetség vagyunk, tehát nekünk a tagjaink nem magánszemélyek, hanem a turistaegyesületek szakosztályok. Ugye hagyományosan így is jött létre egyébként az elődünk, a Magyar Turista Szövetség a 1913-ban. Ez ugyan többször megszűnt, illetve megszüntették, de mi ugyanabban a szellemben igyekszünk ellátni a feladatainkat, mint ahogy annak idején, most már több mint 110 éve ezt az elődjeink megálmodták. És így, mint Szövetségnek, az is a dolgunk, hogy összefogjuk az egyesületi és a szakosztályi munkát, tehát a tagszervezeteinknek a munkát. És nagyon fontos elmondanom, hogy bár itt a Szövetségben több mint 50-en főállásban dolgozunk, viszont az érdemi részét, például a terepi karbantartásnak, a jelzésfestésnek, az önkénteseink, tehát a tagszervezeteinknek a tagjai végzik, úgyhogy nekik kell megköszönni azt, hogy egyébként lehet jól követni ezeket a jeleket a terepen.
És még van egy nagyon fontos feladatunk, és például Attila ezen a területen dolgozik, az a természetjárás népszerűsítése. És ennek az örve alatt kiadunk több sajtóterméket, vannak médiafelületeink, az egyik a Turista Magazin, aminek van egy nyomtatott formája is, van egy honlapja, a turistamagazin.hu, van egy nagyon népszerű, tulajdonképpen úgy mondjuk, hogy ez egy online túrakalauz, vagy Magyarország online útikönyve, vagy digitális útikönyve, ez a termeszetjaro.hu és a hozzátartozó természetjáró mobilapp, amit már több mint félmillióan letöltöttek a telefonjukra az elmúlt hét évben. Ugye ebben lényegében konkrét túrákat, túra útvonalakat mutatunk be, de útikönyves igényességgel, tehát ezt úgy kell elképzelni, hogy nem csak egy útvonalat adunk, hogy arra menjél, hanem megpróbáljuk bemutatni az útba ejtett kulturális és természeti jelenségeket.
Én a nyáron teszteltem, úgyhogy én ezt alá tudom támasztani, igen.
Igen, úgyhogy ezt is mi adjuk ki, de például, ugye nyilván a Kéktúra média felületét is mi menedzseljük, de vannak nagy rendezvényeink is, igazából mi túrákat nem szervezünk, tehát azt a tagszervezeteink csinálják, viszont van két kivétel, egyrészt a Gerecse 50 teljesítménytúra, ami egyébként is témába is vághat, a Attilán éppen ilyen póló is van, igen, úgy ül itt. Ami egyébként az ország legnépszerűbb teljesítménytúrája létszámot tekintve, tehát körülbelül 7-8 ezer fő szokott ezen részt venni, általában áprilisban, illetve a Kéktúrázás Napja, ami pedig pont most volt itt a felvétel előtti szombaton, aminek pedig az a lényege, hogy napi szakaszokra osztjuk az egész Országos Kékkört, ami ugye körülbelül 2600 kilométer hosszú, és egy nap alatt ilyen vezetett túracsoportokban, többnyire vezetett túracsoportokban ezt lejárjuk, ez egy ingyenes közösségi rendezvény, nagyon népszerű, most is több mint 4100-an túráztak együtt szombaton, úgyhogy dióhéjban így tudnám összefoglalni a tevékenységünket.
De akkor azt mondhatjuk, hogy az országban a különböző túraútvonalakat ti ismeritek, tehát azt, ahol jelzés van, az biztos, hogy már valaki egyszer lejárta, és tudja, hogy ott mi következik, és ezt ugye jelölitek is általában, hogy mi milyen nehézségű, ennek hogyha valaki utána néz, akkor pontosan meg lehet állapítani, milyen hosszú, és így tovább.
Igen, tehát itt ugye úgy kell erre gondolni, mint egy hálózatra, ez olyan, mint a közúthálózat, hogy igazából az ember nem úgy megy valahova autóval sem, hogy most végig megyek a Rákóczi Ferenc utcán, hanem különböző utcákat használ egymást után. Ugye a jeleket is, hogyha az ember túrát tervez magának, vagy kiválaszt egy túrát, akkor ugye a túra során különböző jeleket kell követni, tehát ugye egy-egy ilyen jelzéssel nem nagyon lehet megmondani, hogy az milyen nehézségű, hanem egy útvonalra lehet. De valóban így van, egyébként kormányrendelet is kötelez minket arra, hogy nyilvántartást vezessünk a túraútvonalakról. Úgyhogy van erről egy digitális nyilvántartásunk, tehát egy online térképi felületen, és való igaz, így van, ahogy mondtad, hogy bejártuk az egészet, mert hogy volt egy kampányszerűnek nevezhető felmérésünk, amikor a felmérőink, egy 8-10 fős csapat, az szisztematikusan végig járta a teljes hálózatot azért, hogy nagy pontosságú GPS-szel ezeket fel tudjuk tenni a térképre. Van egyébként, létezik egyébként egy közösségi térkép, az úgynevezett OpenStreetMap, amit lelkes amatőr felmérők vagy térképészek csinálnak, de a mienk az egy hivatalos nyilvántartás, és miután ezt a felméréshez befejeztük, egyébként nem is a régen, tulajdonképpen tavaly, utána átálltunk egy kvázi a Ranger rendszerre, ezt mi egyébként úgy hívjuk, hogy Turistaút Területi Felelősi Rendszer, felosztottuk az országot 7 területre, mindegyik területnek megvan egy-egy felelőse, és az nyomon követi a turistaút hálózatban bekövetkező változásokat, mert ebbe most nem megyek bele, mert ez egy szakmai kérdés, de mert hogy ez olyan kicsit, mint egy ilyen organikus lény, hogy kicsit mindig mozog, változik, néha kénytelenek vagyunk rajta változtatni, néha más változtat rajta, anélkül, hogy tudnánk, aminek ugye nem kéne így történnie, csak futunk az események után, de az a lényeg, hogy most már, hogy felmértük az egészet, most már nyilvántartjuk csak a változásait, és így mindig van egy pontos képünk arról, hogy hol milyen turistaút vezet.
Hát most ősz van, én azt gondolom, hogy az egész évből ez a szerintem a legnépszerűbb évszak, ugye, a túrázásra. Egyrészt talán a legszebb a természet, másrészt azt hiszem, hogy ez az az időszak, amikor a családok is azt szeretnék, hogy még kihasználni az utolsó jó időket, és egyébként meg az időjárás is ennek ilyenkor felel meg a legjobban arra, hogy az ember még eltöltsön egy-egy napot a természetben. Na, hát ennek megfelelően, mint minden mozgásnak, lehetnek, vannak következményei. Fontos, hogy megfelelő felkészültséggel és elővigyázatossággal vágjunk neki, úgyhogy nem titkolt cél, hogy most kitérjünk arra, hogy miközben hódolunk ennek az egyébként nagyon egészséges, nagyon szép és örömteli közösségi programnak, legyünk felkészültek. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ki akarja kezdeni, legyen az, hogy először beszéljünk arról, hogy mik merülhetnek fel, vagy inkább. Milyen következményei lehetnek egy túrázásnak, Attila? Te ezt komolyabban is űződ.
Hát igen, egyrészt munka. Hát én heti egyszer-kétszer elmegyek túrázni egy 20 kilométernél hosszabbat, hivatalból, amit nagyon élvezek, de szabadidőmben is, egyébként pedig terepen is futok és teljesítménytúrákat is csinálok. Úgyhogy nagyon sokat járok az erdőbe egész évben folyamatosan, és hát nekem azért elég fontos, hogy működjenek a testrészeim, mert ha mondjuk nem mozog a lábam, az nekem egy elég súlyos, pszichés problémát is okoz. Úgyhogy nagyon oda kell figyelnem.
De akkor kell ehhez egy előedzés, egy fitten tartás?
Hát a fitten tartást azt szolgálja, a folyamatos mozgás, de mondjuk egy futás előtt egy rendes bemelegítés, meg egy megfelelő mozdulat vagy mozgássorozatot megcsinálok, hogy aktiváljam a bokát, csípőt, ilyesmit, amiről tudom már magamról tapasztalatból, hogy mik az érzékeny pontok, vagy mi az, ami sérülékeny tud lenni. Illetve, bocsánat, még mondjuk egy hosszabb túra után, vagy egy jó futás után a megfelelő nyújtás az is nagyon fontos.
Igen, azt szerettem volna kérdezni, hogy mennyi az a mennyiség szerinted így túrázásnál, ami már azt mondhatjuk, hogy azért ez egy hosszabb túra már és sok, és akár egy picit terheli így az ízületeidet jobban, vagy úgy érzed, hogy a túrát követően szükséged van egy kis regenerációra. Tehát mennyi az a táv szerinted, ami így annak mondható már, hogy na, hát ez már egy hosszabb táv volt.
Hát ez ugye mindenkinél más, edzettségtől, tapasztalattól, életkortól, nemtől, mindentől, figyelj, attól függ, hogy mennyi cuccot szeret magával vinni, hogy tele pakolja a hátizsákját. 15 kilóval vagy éppen visz egy palack vizet, de hogyha rám vonatkozik a kérdés, akkor én azt mondom erre, hogy tempótól függ. Tehát én anyukámmal is rendszeresen eljárok túrázni, aki nagyon szeret mozogni, de ő azért nem annyira gyorsan megy, pláne emelkedőkön, de teljesen jól megy, tehát az átlagnál szerintem jobban megy, csak én annál gyorsabban szoktam menni. Az ő tempójában én a végtelenségig elmegyek, és utána semmi problémám nincsen. Hogyha rám van bízva, amikor egyedül megyek, munkából ugye tényleg végig szaladni az útvonalon, lefotózni minden látnivalót, elérni a buszt hazafelé, meg ilyenek, akkor azt mondom, hogy egy olyan 15-20 kilométer fölött van az, amikor úgy jobban elfáradok, vagy úgy érzem, hogy nagyon sokat fogok enni, és a nyújtást is akkor megcsinálom, nem sunnyogom el. Ennél rövidebbeknél azért, hogyha nem érzek semmi fájást, vagy semmi ilyesmit, akkor azért így fürdök, alszok, és másnap megy tovább az élet.
Én, amikor egy ilyen személyes tapasztalatból, amikor úgy döntöttünk, hogy család szintjén, hogy na, akkor megpróbáljuk ezt a Kék Túrát, akkor nekem nagy segítségemre volt az a füzet, ami ez az igazoló füzet, ráadásul én a gyermekemmel kezdtem el ezt, hát még nem mondanám, hogy befejeztük, de rajta vagyunk, és egyrészt le vannak írva, hogy milyen nehézségűek azok a pályák. Másrészt oda van írva, hogy körülbelül mennyi idő alatt lehet teljesíteni, és hát nyilvánvalóan egy gyereknek is, de még talán a felnőtteknek is, ez a pecsételés, ez az egyik legjobb élmény, hogy különböző pecsételő pontokra érve, azért ott én is éreztem azt, hogy milyen jó, hogy ezt teljesítettük, és hogy ez egy ilyen kis visszaigazolása volt annak, hogy nemcsak így bóklásztunk az erdőbe, bár az is nagyon jó, hanem hogy abszolút egy ilyen célirányos volt ez a túrázás. És én azért figyeltem erre jobban, hogy melyik távot, illetve melyik terepet választom, mert hogy egy gyerekkel indultam el, de sokan úgy vannak vele, hogy nem mérik fel előre, hogy egy túraútvonal vajon számukra mekkora nehézséget okozhat, pedig tényleg az interneten már számtalan ilyen fórum van, ahonnan tapasztalatokat lehet szerezni, hogy mit mondanak azok, akik gyakorlottabb túrázók. És nagyon sok olyan eset is van, amikor apróságokon múlik az, hogy egy túrát jól bírunk, vagy nem, ahogy említetted, mennyit cipelünk, hogyan öltözünk fel. Tehát szerintem iszonyat nagy jelentősége van, hogy mennyi folyadékot viszünk, hogy mennyire figyelünk ezekre, hogy mennyi folyadékot pótolunk a túrázás alatt, illetve hogy milyen öltözékben indulunk el, mert baromi kényelmetlen tud lenni egy sportcipő, ami úgy csúszik az avaron, hogy rögvest hanyatt dobja az ember magát, illetve hogyha túl nehéz hátizsákkal kell útnak indulni, és azt érzem, hogy már magától a hátizsáktól leszakad a derekam, nem hogy még lejtmenetbe kell akár így gyalogolnom. Szóval ezzel kapcsolatban ti milyen tanácsokat adnátok?
Tehát a ruházkodás az szerintem alapvető, és minél közelebb van a bőrünkhöz, az annál, tehát az alsónemű, az zokni, az amire rendesen sajnálja az ember a pénzt. Ki kell kísérletezni, hogy kinek mi a jó. Tehát van nagyon sokféle zokni. Nekem évekig tartott, mire rájöttem, hogy mi az a zokni, ami a megfelelő cipővel mondjuk 100 kilométeren nem csinál hólyagot, vagy nem nagyon.
Szerintem az, amiről most a Rita beszél, azt szerintem a tudatosság, és hogy ezt a tudatosságot nagyon is tudja segíteni az, hogy tényleg ma már hozzáférhető egy csomó tapasztalat. Tehát hogyha az ember kicsit utána megy, akkor olyan embereknek a tapasztalatát meg tudja szerezni, a leírását, a gondolatait akár megnézni, amikkel ő a saját túráját összetudja rakni. Viszont szerintem lehet, hogy nem rossz irány, hogyha a lakossági részre megyünk rá, és nem a sport részére.
Nem a 100 kilométerre.
Igen, nem a 100 kilométerre. És ezzel nincsen semmi gond, csak az már egy sporttevékenység. És a sportolóktól én, azért azt talán kimondhatom, én elvárom, hogy legyen tudatos. Igen, tudja azt, hogy milyen zokni, melegítsen be, nyújtson le, és így tovább, különben az a sport, az nem tud, tehát maga a sporttevékenység szerintem nem tud huzamosabb ideig fennállni. De hogyha a lakosságira megyünk, a hétvégén elmegyünk túrázni, mert abban mindannyian jól érezzük magunkat, azt hogyan legyen egy jó túra, és ne a végén egy kínszenvedés, vagy a közepén, mert rosszul mértük fel a távot, mert a gyerek nem bírja, egyébként az egész családnak viszünk inni valót, ezt hogy osztjuk el, tehát hogy ilyen értelemben a teljes laikus, de mégiscsak magunkat jól érező hobbi tevékenységhez kellenének tanácsok.
Hát én ezt egyébként szerettem is volna mondani, hogy az a kérdés, hogy tulajdonképpen mekkora távtól tekintjük azt túrának, vagy komoly túrának, szerintem ez egy kicsit félrevisz, mert ez valóban, hogy az Attila is elmondhatta, nagyon személyes dolog, tehát ő száz kilométert is lefut, vagy legyalogol, még nyilván egy kezdőnek az öt kilométer is sok lehet, és mi nem szeretnénk semmiképpen így éles határokat húzni a, nem tudom, a séta meg a túra között, gyakran meg szokták talán kérdezni, jó, de honnan számít túrának. Szóval ez egy kicsit ilyen kiközösítő jellegű lenne, hogy jó, te csak hat-hét kilométert sétáltok, az nem volt túra, az csak séta.
Na, most csak hadd kérdezzem meg, vagy csak mondj, én szerintem onnantól számít túrának, ahonnan én azt élem, nem?
Igen, szerintem.
Hogy erre most elmentem túrázni, családilag.
Igen, így van.
Lehet, hogy a parkolóba lerakod az autót, és ahogy már elindulsz megkeresni a túraútvonalat, az már tulajdonképpen…
Nekem az már a része.
Sokszor annak számít.
Igen, én inkább azt szoktam mondani, hogy megkülönböztessünk mégiscsak a túrát meg a sétát, hogy inkább az a túra, amikor tényleg kiszakadunk ebből az urbanizált környezetből, meg kicsit eltávolodunk a parkolótól, buszmegállótól, és bevesszük magunkat a természetbe, tehát inkább így különböztetném meg a túrát az egyszerű sétától, de nem is szeretnénk tényleg senkire azt rásütni, hogy te nem is túrázol, csak sétálsz. Ami viszont nagyon fontos, az az, hogy aki elkezdi, a kezdők a leginkább hajlamosak túlbecsülni a képességeiket, és alul becsülni a kihívást. Tehát nekem is vannak ismerőseim, amikor ők a városban sétálnak, hogy fú, 20 kilométert sétáltam ma, és így mosolygok magamban, hogy tudom, hogy nem sétált 20 kilométert. Ők szoktak lenni azok egyébként, hogyha elmegyünk közösen túrázni, akkor két kilométer után megkérdezik, hogy messze vagyunk-e még, mikor ugye 15 kilométerre mentünk. Tehát, hogy egyszerűen valóban igaz, amit mondtok, hogy nagyon sok helyen lehet már mások tapasztalatairól olvasni, hallgatni, de ez nem helyettesíti a sajátunkat. Tehát mindig az a lényeg, hogy tartsuk be a fokozatosság elvét. Hogyha elmegyünk túrázni, akkor először rövid távokra megyünk, és én mindig azt szoktam javasolni, hogy ne egyedül menjünk, ez egyébként is kevésbé biztonságos, pláne ahol nincs helyismeretünk a természetben. Jók ezek a túra appok, mint mienk is, nagy biztonságot tudnak adni, de az fontos, hogy az elején társasággal menjünk, olyanokkal, akik kicsit rutinosabbak, és alulról építkezzünk. Tehát először kisebb távokra, és lehet, hogy ki fog derülni, hogy 10 kilométert is vígan lesétálunk, pedig semmi rutinunk nincs, ugye egyéni különbségek vannak, de mindenképpen alulról kezdjünk építkezni, és először lehetőleg ne egyedül merészkedjünk be a sűrűbe, mert az nem vezet jóra, mert utána fogjuk tudni, ha kialakul a rutinunk, megítélni, hogy 10 kilométer, 500 méter szintkülönbséggel az mit jelent. Mert amíg ez csak egy adat, addig ez igazából nem jelent semmit, nincs támpontunk. És a másik, hogy oda van írva mondjuk a túrához nálunk is, meg a Kéktúra igazoló füzetben, hogy 3 óra 15 perc, vagy hogy közepes nehézségű. De ez teljesen szubjektív. Tehát van olyan, aki azt lefutja másfél óra alatt, és van olyan, akinek öt órába fog tenni. És mi rendszeresen kapunk egyébként ilyen visszajelzést, meg kritikát, hogy miért van odaírva ehhez a túrához, hogy könnyű, amikor ez nehéz volt, meg miért van odaírva, hogy 15 kilométer, amikor ez 25, mert ugye a GPS-szel annyit mért, mert a telefonos GPS mindig pontatlan lesz, és nem hiszi el nekünk, hogy tényleg csak 15 volt, hiszen ez egy hiteles térképi adat. Tehát pont arról beszélek, hogy nagyon hajlamos, amíg nincs valakinek rutinja, nagyon hajlamos túlbecsülni a képességét, alul becsülni a kihívást, és valóban a felszerelés, tehát az sem jó, hogyha rögtön összevásárolunk mindenféle menő túracuccot, amikor elhatározunk, hogy túrázni fogunk, mielőtt elkezdünk túrázni.
Pedig az milyen jó motiváló, nem? Ha már megvan, menjünk.
Igen, hogy akkor már azt szeretném, hogy használjuk, és végre avassuk fel ezt az új bakancsot.
Ez így igaz. Motivációnak jó, csak valóban az, ami másnak kényelmes, nekünk nem feltétlenül lesz az. Tehát én például jól emlékszem, hogy gyerekkoromban, mondjuk a nyolcvanas években nem voltak még ilyen jó technikai túracuccok, és nyilván sok minden rosszat lehet mondani ezekre a modern túracuccokra, mert ezek általában nem természetes anyagból készülnek, hogy vannak merinói gyapjú cuccok, amik persze ez egy más kategória, de nagyon drágák is, de a legtöbb túracucc az ugye valamilyen szintetikus anyagból készült. Gyerekkoromban nem ilyenben túráztunk, hanem pamutpólóban, meg.
Melegítőben.
Vászon nadrágban, meg melegítőben, meg NDK-s túrabakancsban.
Tornacipőben.
Borzasztó volt. Tehát megmondom őszintén, hogy én sokat túráztam gyerekkoromban is, de állandóan feltörte, vagy kidörzsölte a combomat.
Én mindig fáztam.
A lábamat feltörte, igen. Tehát, hogy valójában ma már tényleg nagyon kényelmes, amit az Attila is mondott, és pont ez az, én is ebben hiszek egyébként, hogy például jó merinói alsónemű rettentő sokat tud segíteni, tehát sokkal kevésbé fogjuk elgyötörnek érezni magunkat a túra végén. De ezek ugyan olyan személyes dologok, mint a cipő. Hát ami nekem kényelmes, ez neked nem lesz az. Tehát azt ki kell tapasztalni, ezért nehéz például online rendelni cipőt, ami ma nagyon divat, föl kell próbálni.
Meg valószínű, az sem mindegy, hogy milyen terepen használjuk azt a cipőt. Tehát teljesen más egy Tátrában, egy Magas-Tátrában túrázni egy cipővel, vagy mondjuk itt a Bükkben. Tehát azért nem ugyanaz ilyen szempontból. Magyarországon, ha már itt tartunk, gyakorlatilag azt szoktuk mondani, ugye mindenki a túrabakancshoz köti, vagy bakancsos túrázóknak, vagy turistáknak hívja a túrázókat. Magyarországon ma bakancsban túrázni, én szerintem nem érdemes.
De nem védené jobban a bokát?
Ezt egyébként te tudod jobban, és szerintem erről érdemes beszélni, ha már itt tartunk, de ugye azt is mondják, legalábbis azt olvastam, de hát én ennek nem vagyok szakértője, a saját tapasztalataimat nem tudok beszámolni, hogy sokkal jobb Magyarországon az év nagy részében nyilván a telet, amikor mondjuk hó van, nem ide számítva, terepfutó cipőben a legjobb túrázni. Sokkal könnyebb, általában ezeknek jobban párnázottabb a talpa, jól tudom, hogy van ez a barefoot mánia is ugye, de nekem nagyon beváltak ezek a jó párnázat cipők, mert ugye ezek nem technikás terepek Magyarországon, nem kell annyira biztosan tartson, mint mondjuk sziklán, nyilván egy magas, hegyi terep az más, tehát könnyű, ha belegondolunk abba, hogy egy komoly túrabakancs, egy pár, akár másfél kiló is lehet, még egy terepfutó fél kiló.
Főleg, ha egy picit rátapad a sár.
Igen, és minden egyes lépésnél egy kilóval többet emelünk. Gondolj bele, hogy a 30 ezer lépést teszünk meg, az azt jelenti, hogy 30 tonnával többet emelünk egy túra alatt, mint egy terepfutó cipőben. Óriási különbség. Tehát meg kell találni a terephez, ahogy mondod, megfelelő felszerelést. Illetve, hogyha van valami alapmozgásszervi problémánk, tehát hogyha tudjuk, hogy nekünk gyengébb a térdünk, gyengébb a bokánk, vagy mondjuk boltozatsüllyedésünk van, akkor már eleve valószínűleg nem a kitaposott kertész Nike cipővel érdemes elmenni túrázni, hanem arra lehet, hogy érdemes figyelni, hogy a cipő azért megfelelő alátámasztást is jelentsen, tartsa a bokát, tapadjon arra a talajra, de nyilván megfelelő kényelmet is biztosítson. Tehát ez szerintem talán az egyik legnehezebb a túrázásnál, hiszen folyamatosan járnunk kell, hogy egy kényelmetlen, vagy egy nem megfelelő cipő, azt szerintem ezt a kellemes hobbit nagyon elcsúfíthatja.
Nézzük meg ennek az inverzét, Akkor, hogyha az ember nem tudja, hogy mi a kényelmes, nézzük meg, hogy mik azok a túrázás közben felmerülő nehézségek, fájdalmak, amik jelezhetik azt, hogy nem jó a cipő.
Hát én azt gondolom, hogy elsődlegesen így a bokának a túlterheltsége. Ugye eleve egész túrázás alatt, figyelni kell a különböző terepviszonyokra, nagyon kevés az a hely, ahol ugyanolyan a terep folyamatosan. Tehát az egyik egy kicsit sziklásabb lesz, a másik egy kicsit inkább ilyen földesebb, avarosabb, a harmadik ilyen puklis, kitaposott, és ott nekünk tulajdonképpen, ahogy sétálunk, és azért valószínű közben nem végig a talajt nézzük, pedig amúgy hasznos, hanem azért a természetben is csodálkozunk, és gyönyörködünk, meg hát egyáltalán így abszolút egy ilyen meditáció is, egyfajta átszellemülés is így a túrázás. Tehát ilyen szempontból nagyon fontos, hogy folyamatos inger éri a talpunkat, a talpon keresztül a bokaízületünket, amihez a bokaízületnek folyamatosan adaptálódnia kell. Tehát az elsődleges ilyen sérülési pont emiatt a boka és a láb ízületei, hiszen nekik kell elsődlegesen azt a talaj-egyenletlenséget kiküszöbölni. Hogyha nekünk van egy gyenge szalagrendszerünk, gyakran kificamodik a bokánk, mert más problémából vagy alapállapotból adódóan, vagy tudjuk, hogy hosszú járásnál sarokcsonti fájdalmunk van, akkor nyilvánvalóan egy ilyen fokozott megterhelés, mint amit egy túra is jelenthet, akár egy öt kilométeres túra, egy kedvezőtlen cipőben lehet, hogy még hamarabb jelentkezik. És hát az a probléma ebben, hogy vissza kell fordulni, és le kell gyalogolni azt a távot, hogy ugye újra kényelmesen el lehessünk. Tehát ugye ebben ez a nehéz, hogy ott nincs kiút, tehát hogy mindenképp akkor abban a fájdalmas lábérzetben kell visszagyalogolni.
Jó, csak ez azért fontos, hogy akkor ha ezzel valaki szembesül, akkor ez nem a túra velejárója, hanem egész egyszerűen ez cipővel megoldható.
Igen, azt gondolom, hogy mindenképp az elsődleges az az, hogy mivel a bokaízület terhelődik a legjobban, ezért olyan cipőt válaszunk, amiben garantáltan azt érezhetjük, legalábbis otthon még úgy tervezzük, hogy na, ebbe azért valószínű, hogy végig tudom járni azt az utat. A másik ilyen ízület, mert hogy megyünk feljebb tulajdonképpen, ahogy kompenzál a bokaízület, amit a bokaízület nem tud kompenzálni, azt a térdízület fogja, és hát nem kis munka kell neki. Biztos emlékeztek arra, hogy főleg mikor lejtőn lefele megyünk, hát iszonyatosan be tud állni a combunk, és a térdízületnek ez a felső felülete, ami a térdkalács alatti rész, tehát ez az úgynevezett patellofemorális régió, tehát a térdkalács alatti ízület, az terhelődik a legjobban. Ugyanis végig feszülnie kell a combizomnak, a quadriceps-nek. Azáltal, hogy ő végig feszül, a térdkalácsot konkrétan komprimálja a térdízületi felszínhez, és ezáltal azért egy ilyen túlterhelés alakulhat ki, egy picit be is dagadhat nap végére ilyenkor a térdízületünk, és ez nem feltétlenül azért van, mert valami elváltozás van statikailag a térdízületben, hanem egyszerűen egy túlhasználatból adódó sérülés léphet föl ilyenkor, vagy egy ilyen diszfunkció, egy ilyen állapot alakulhat ki ilyenkor.
Lehet trenírozni magadat? Hogyha mondjuk sokat mész, akkor kisebb az esélye, hogy túlterhelődnek az ízületeid?
Hát, amit említettetek, hogy mennyire fontos egy ilyen teljesítménytúránál, vagy egy futásnál a bemelegítés, illetve a végén a regenerációnak a segítése, ugyanígy azt gondolom, hogy egyrészt azért csodálatos a túra, mert meg tudunk állni közben, meg tudunk pihenni, és akár meg tudjuk nyújtani ezeket az izmokat, ezért azt gondolom, hogy megfelelő izom erősítésével és megfelelő nyújtással természetesen megelőzhetőek ezek az állapotok. Inkább én, amire felhívnám a figyelmet, hogy túrázás közben is sokszor beleesünk abba, hogy keletkezik egy fájdalom, vagy egy diszkomfort érzet, de azért úgy vagyunk vele, hogy áh, mindegy, majd elmúlik, megyek tovább. Na és itt szokott lenni lehet a probléma, hogy olyankor lehet, hogy egy kicsit meg kell állni, meg kell nyújtani, akár meg kell egy kicsit masszírozni, vagy egy picit le kell ülni pihenni, vagy akár egy picit magasba kell emelni, tehát nyilván attól függ, hogy épp milyen panaszunk és problémánk van, és lehet, hogy akkor nem érdemes tovább folytatni ezt a túrát, vagy aznapra be kell látnunk, hogy akkor lehet, hogy egy rövidebb távot kell csak teljesíteni, mert az a fajta túlterheltség, az nem fog magától elmúlni.
Na erre pont tudok reagálni, most az elmúlt hetekben én csináltam egy kisebb túrát, a Dera-szurdokban, viszont ott ugye nagy a szintkülönbség, meg ugye le föl kell menni. És képzeljétek el, hogy azt néztem, kutyákkal voltunk, hogy az állatok mennyire ügyesek ebbe, hogy ahogy másznak föl, futnak föl a szélén a szurdoknak, és aztán amikor ereszkednek le, ugye én lentről azt néztem, hogy Úristen, hát ezek le fognak így zúgni fejjel, de nem, ők nagyon ügyesen…
Hát négy lábbal könnyebb.
Négy lábbal könnyebb, meg nagyon ügyesek.
Meg alaposan a súlypontjuk, de nem hegyikecskék még mindig, ugye?
Igen, de nagyon-nagyon látszik, ahogy ösztönösen jól használják ezt, és én most akkor, én akkor arra hivatkoztam, hogy ma már azért máshogy túrázok, mint húsz éve, de lehet, hogy tudatosság ez, hogy azt éreztem minden egyes fellépésnél, hogy most figyelnem kell arra, hogy hogy fogok, hogy érkezek, hogy fogom terhelni magam.
Én is azt gondolom, hogy előre látjuk azt, hogy fú, ez egy nagyon nehezebb terep. Például én, őszintén szólva, én, mint hobbitúrázó, a Hármashatár-hegyről, mikor le kell jönni a másik oldalon…
Melyik a másik?
Nem az, amelyiken felmentem.
A virágos nyereg felé.
Igen, arra felé, ahogy le kell menni. Ott egy kicsit ilyen kevésbé kitaposott erdei úton kell lemenni, és ilyen nagyobb kövek vannak, amin azért hosszabbakat kell egyszerűen lépnem. És azért én azt gondolom, hogy arra eleve előre látom, hogy fú, hát itt nem tudok csak így… Nem is beszélgettünk közben, annyira koncentráltam, és kapaszkodtam a fába, ami egy pici segítséget adott abba, hogy az egyensúlyomat megtartsam. Tehát, hogy egyáltalán nem biztos, hogy nem lehet esetleg tudatosságot ebbe belevinni, és én azt gondolom, hogy én is tudtam, pedig én nem vagyok egy profi túrázó, tehát akkor valószínűleg többiek is tudják. Tehát egyszerűen föl kell mérni, és nem szabad ezt lebecsülni, és nem szabad egóból dönteni ilyen szempontból. Igenis kell segítséget kérni, akár főleg ha ketten mentek, akár tudtok egymásba is kapaszkodni, vagy meg kell nézni, hogy milyen kerülő útvonalon tudok egy kicsit könnyebb ízületi helyzetben leérkezni, hogy ne az legyen, hogy tényleg én azt már esetleg nem tudom teljesíteni. Nekem nincs olyan hosszú lábam, mint a férjemnek, nem biztos, hogy az ő nyomdokaiba lépve ugyanúgy le tudok menni egy ilyen szakaszon. Tehát szerintem fontos, hogy ez semmiképp ne egy ilyen ego kérdés legyen, hanem figyeljek a testemnek a jelzéseire, és hogyha szükség van rá, akkor álljak meg, vagy kapaszkodjak meg, vagy pihenjek.
De ez technika kérdése is, tehát ugye ez viszont rutinnal jön. Tehát én is mindig csodálom, nyilván túrázóként viszont rutinosnak számítok, de mindig csodálom, amikor a profi terepfutók olyan helyeken futnak le vagy föl, ahol nekem kapaszkodnom kéne, és ők konkrétan ténylegesen futnak.
Valahol könnyebb futva, mint…
Például hol?
Visz a lendület.
Hát vannak olyan lejtők, ahol, hogyha túra tempóban megy az ember, valahogy benne van a fejébe, hogy bármelyik pillanatban meg tudjon állni stabilan, vagy nem tudom. Futás közben ez az igény nincs meg. És emiatt… tehát van egy 15 méteres olyan szakasz, ahol én tudom, hogy nem tudnék megállni. Tehát azon átfutok. De túránál meg sokkal óvatosabban akar az ember menni, mert benne van valahogy ez, hogy bármelyik pillanatban lehet tudjak cövekelni. Ha futok, akkor ez nincs is.
Aztán meg ott van az Alex Honnold, aki meg felszalad egy ezer méterre sziklafalon,
Igen, igen.
Tehát ez technika is.
Attila, térjünk egy kicsit rád, illetve a komolyabb… a komolyabb túrázásra, mert hogy arról van tudomásom, hogy neked volt sérülésed nemrégiben, és arra kíváncsi vagyok, hogy ezt hogy szerezted, illetve hogy ez hogyan megoldható. Nyilván mondd el a saját tapasztalatodat, Rita pedig elmondja, hogy mi ez, amit erről tudni kell.
Még Rita Hármashatár-hegyéhez meg az egóhoz annyi, hogy itt Budapest környékén hiába elérhető villamossal meg busszal egy-egy túra célpont. Itt nagyon jó technikás terepek vannak. És kapcsolódok is akkor a saját esetemhez, mert ez egy terepfutás volt tavaly február elején. És a János-hegy oldalán futottam lefelé. Annak az északi fele egy elég meredek és ilyen kis görgőköves terep. Már százszor lefutottam, tehát igazából nem azt mondom, hogy csukott szemmel, de ismerem jól. És ott egy ilyen göröngyön vagy nem tudom. Befordult a bokám így magam alá. De ez a nem a kicsit meg a tovább megyünk, hanem ez a reccsent. De ez a biztos ismered, vagy nem tudom.
Igen, erre így az ember így összehúzza a szemét.
Amikor így hallod, hogy ez egy óriási reccsenés és abban a pillanatban ilyen nem tudom, ilyen öklömnyi méretűre meg is dagadt a külső része. És akkor hát van az, amikor úgy nézegeti az ember, hogy hát ezzel még tovább megyek hazáig, kialszom. Ez nem olyan volt. Úgyhogy hát a mentőt hívtam, akik bevittek a kórházba, és akkor ott begipszeltek, meg ilyesmi. Hát ilyen részleges szalagszakadás. Illetve a pontos diagnózist ugye nem tudtak mondani, mert a röntgenből ez állítólag nem látszik. Én ehhez nem értek, de az volt a mondás, hogy a bokában rengeteg ilyen kisebb szalag van, és akkor abból néhány elszakadt.
Jó.És akkor egy hét gipsz. Közben, tehát az fájt igazán, tehát ez maga a reccsenés, az úgy annyira nem. De utána az első egy-két hét az kegyetlen volt, úgyhogy amiatt ezt érdemes elkerülni, javaslom. És akkor a sztori úgy folytatódott, hogy bokarögzítőt felírtak a kórházban, meg menjek el a kincstári gyógytornára. És akkor én itt léptem ki a rendszerből és elmentem magánba, mert gondoltam, hogy… Tehát nekem az nagyon fontos, hogy ne csak járásra legyen jó az a boka, hanem, hogy én még futnék, túráznék, bicikliznék, járkálnék, és…
És akkor így folytattam tovább.
Tovább is tart.
Igen, igen, tehát hogy… És ott egy olyan filozófiát beszéltünk meg a gyógytornásszal, aki látta rajtam, hogy ez nem fog menni, hogy ez a bokarögzítő hetekig, meg ő is egyébként azt mondta, hogy ne rögzítsük, picit, hogyha… Tehát az újabb sérülést kerüljük el, de azért legyen minél mobilisabb, és terheljük úgy értelmesen. És így mentünk tovább. Két hónappal később már futottam. Kicsit. De maga ez a duzzanat, ez még egy évvel később is még maradt belőle. Tehát ez nagyon-nagyon lassan… Tehát már nem fáj, már nem. De még ránézek a bokámra, és az egyik az így láthatóan nagyobb, meg ilyen püffedtebb, meg is dagibb volt.
Rita, elmondás alapján, nyilván a pontos diagnózist tudta nélkül, de úgy körülbelül mi történhetett, és milyennek a rehabilitációja szakember szemmel?
Hát az ilyen mértékű ilyen bokaficamok, nem csupán a szalagsérülés állhat fönt. Más lágy szövetek is vannak ott, és ráadásul az ideg is, ugye az egyik ideg, ami ott a lábfejet látja el, és a lábnak a funkciójáért felel, az is egy picit ilyenkor túlnyúlhat. És az a nehéz ezekben, hogy a rögzítés, hát kell rögzíteni, nyilván, hogy a gyulladás, a folyadék az csökkenjen, de hogy meddig, minél tovább rögzítünk egy ilyen ízületet, annál károsabb az immobilizáció. Tehát, hogy ilyenkor azért is dönthetett úgy a kolléga, hogy amikor már nem olyan mértékű az instabilitás, hogy egy újabb sérülés lenne sima járáskor, akkor lehet, hogy a rögzítést már elkezdi átváltani a mobilizáció, hiszen minél hamarabb elkezdjük a bokaízületet mobilizálni, annál hamarabb gyógyul, mert az izmok akkor tartani, stabilizálni fogják tudni azt a bokaízületet. És hát a végleges javulás az egy ilyen sport-specifikus tréninggel fog létrejönni, hiszen pont azért, mert hogy egy nagyobb teljesítményre van szükség, hogy bírjon ez a bokaízület, egy nagyobb teljesítményt, tehát nem egy ilyen átlagos életmód, hanem egy aktív sportolói létbe kell úgymond visszatrenírozni téged. Ezért ez abszolút olyan gyakorlatokat is megkíván, amik már ezt fejlesztik. Ezek különböző ilyen proprioceptív gyakorlatok, ilyen helyzetérzékelő gyakorlatok, amikkel segítik újra azt a reflexet, hogy a bokaízületed megfelelően reagáljon a különböző talaj szerkezetre.
Én azt gondolom, hogy ami általában szakmailag felszokott merülni, hogy ritka az, hogy kizárólag csak a bokának az az ízülete sérül, amit mi bokaízületnek nevezünk. Ugyanis a lábnak egy nagyon összetett szerkezete van, és azért a lábnak nagyon sok ízületi vonala van. És egy ilyen nagyobb mértékű ficamnál nem csak az az ízületi vonal sérül, ahol látják mondjuk magát a duzzanatot, vagy szalagsérülést, hanem alatta is azért, mert ezek láncszerűen csatlakoznak, tehát alatta is sérülnek. És fontos, hogy szerintem ilyenkor a lábtőcsontokat is át kell mozgatni, és figyelni kell azokra az ízületi résekre is, amik egy picit távolabb vannak ettől a felszíntől, de ők is érintettek lettek a trauma során. Hiszen megint mire van szükség? Egy intenzív használatra. És mi szokott keletkezni egy ilyen rehabilitációs folyamatnak az elakadásakor? Hogy a hétköznapi életben jól funkcionál az a bokaízület, viszont egy túlzott terhelésnél újra előjönnek ezek a panaszok. Tehát, hogy valószínű, hogy itt a manuálterápia az, ami tud segíteni ilyenkor, hogy egy picit ízületi szinten egy sokkal komplexebb mozgássort is képes legyen a boka elvégezni, illetve visszajöjjenek ezek az ideg-izom kapcsolatok, amik esetleg a sérülés miatt ugye elvesztek. Úgyhogy én azt gondolom, hogy arra nem lehet felkészülni, hogy mint a te esetedben, hogy ez egy traumás sérülés, erre senki nem tud felkészülni, hogy úgyse rosszul lépek, és egy kő így elgurult tulajdonképpen a talpad alatt. Erre senki nem tud felkészülni, sajnos ezek a váratlan események előfordulnak, és akkor ilyenkor sérülés következik be. Szerintem egyébként nagyon jól tetted, hogy mentőt hívtál. Ha nem tudtál volna mentőt hívni, akkor is valami rögzítéssel kellett volna lejönnöd ott a hegyről. Tehát, hogy itt az a lényeg szerintem, hogy mit teszünk az első időkben egy ilyen sérülést követően, hogy milyen gyorsan történik a sérülést követően a professzionális ellátás, és a professzionális ellátásnak a léte, vagy a lényege, vagy az első eleme az, hogy rögzíteni kell akkor azt a bokaízületet, hogy egy stabil pihentető állapotba kerüljön. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez nem lehet teljesen elkerülni, nyilván legyünk óvatosak, de hát előfordulnak sérülések, ezekkel akkor minél előbb szakemberhez kell fordulni.
Én még annyit szeretnék ezt, hogy akkor te javaslod egyébként a magasszárú cipőt túrázáshoz, vagy nem, mert ugye szokták azt is mondani, hogy ha magasszárú cipőben túrázik az ember, akkor elsatnyulnak a bokaizmok, meg szalagok, és hogyha meg alacsony szárúban, akkor egy kicsit mindig trenírozva vannak, és emiatt jobban edzésben maradnak.
Hát ez ilyen ízületi típustól függ. Akinek eleve nagyon lazák az ízületei, ők szerintem nem fogják tudni elhagyni ezeket a magasszárú cipőket. Tehát én ugyanazt mondanám erre, mint a felkészültségre, hogy milyen terepen induljunk el. Tehát, hogyha nekünk laza ízületeink vannak, akkor igenis megfelelő támaszt egy magasabb szárú cipő nyújt. Viszont hogyha jól funkcionálnak az ízületeink, erősek a környező izmok, akkor valóban nem feltétlenül kell eltompítani egy magasszárú cipővel, ennek a bokaízületnek a, hogy is mondjam így, a funkcióját. Mindamellett azért nyáron a magasszárú cipő egy kicsit kellemetlenebb, tehát hogy nyilván időjárásnak megfelelően is talán a magasszárú cipő az a hidegebb időkben praktikusabb. Úgyhogy én azt gondolom, hogy ez mindenkinek az ízületeitől függ, hogy melyik legyen. De valóban egy picit jobban tartja a lábat a magasszárú cipő.
De azt így a végére kimondhatjuk, nem? Hogy tulajdonképpen a túrázásnál nagyon nem árt az, hogy az ember tudatos. Tehát kicsit ismeri önmagát, úgy válassza ki a túraútvonalat és annak a nehézségét, ami stimmel vagy passzol az ő felkészültségéhez, az ő fizikális állapotához, és nagyon-nagyon sok lehetőség van arra ma már, hogy tapasztalatot szerezünk abból, hogy mi az ide megfelelő öltözködés, cipőviselet, és a legeslegfontosabb, amit a Rita kifejezett, hogy ha sérülés van, akkor jobb segítséget kérni, és nem még arra rádolgozni.
Igen, én is ezt gondolom, hogy én mindenkit biztatnék arra, hogy túrázzon. Tehát, hogy szerintem ez egy mindenki számára elérhető, akár gyerekek számára is, idősebbek számára is elérhető, kedvező mozgás. Viszont nem ugyanaz, mint a séta, ahogy említettétek. És bár ti nem akartatok ilyen éles határokat húzni, hogy mi minősül sétálnak, meg mi minősül túrának. Azt gondolom, hogy ha elmegyek sétálni, akkor annak nem kell úgy nekikészülődnöm, hanem egyszerűen csak elindulok. Viszont talán jobb, hogy ha túrázni indulok, akkor arra figyelek, hogy azért mégiscsak bemegyek az erdőbe legtöbb esetben, vagy legalábbis olyan helyen, ahol el vagyok zárva egy picit így a külvilágtól, és egy kicsit jobban a természetben vagyok. Azért ott több mindenre kell figyelni, mert kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhetünk, tehát akár az időjárás miatt, akár az, hogy hirtelen ránk sötétedik, akár az, hogy nincs elegendő folyadék nálunk, és természetesen nem beszélve arról, hogy előfordulhat, hogy az ízületeink nem bírják úgy a terhelést, ahogy mi azt elképzeltük. Úgyhogy mindenképp fontos szerintem ezekre figyelni.
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltatok, ez volt a MozgásKlinika Podcast, és vendégeim voltak Szentiványi Rita, a MozgásKlinika vezetője és tulajdonosa, Vörös Attila és Farkas Péter, a Magyar Természetjáró Szövetség munkatársai. Köszönöm!
Mi is köszönjük!
És köszönöm a figyelmet is, legközelebb is találkozunk, nemsokára jön a MozgásKlinika következő podcastje. Szép napot mindenkinek, sziasztok!
Fedezd fel a biztonságos és egészséges túrázás titkait ebben az átfogó podcast beszélgetésben! Szentiványi Rita mozgásterapeuta, valamint Vörös Attila és Farkas Péter, a Magyar Természetjáró Szövetség szakértői osztják meg tapasztalataikat arról, hogyan készülj fel a túrázásra, hogyan előzd meg a sérüléseket, és mit tegyél, ha mégis baj történik.
A MozgásKlinika podcast-jében megtudhatod, hogyan válaszd ki a terepet fizikai állapotodhoz, milyen cipőt érdemes viselni (magasszárú vs. alacsony szárú) és hogyan építsd fel a kondíciódat fokozatosan. Beszélgetőink részletesen kifejtik a bokaízületek működését, a leggyakoribb túrázási sérüléseket, és a rehabilitáció helyes menetét. Megismerheted Magyarország 18.000 km hosszú turistaút-hálózatát, a híres Országos Kéktúrát, és hasznos eszközöket, mint a természetjáró mobilapp.






