Miért fontos a mozgásszervi prevenció a vállalati HR-ben? Beszélgetés a Bonafarmmal

Sziasztok, Izsák Bernadett vagyok, ez pedig itt a MozgásKlinika új podcastje. A mai alkalommal egy olyan témát hoztunk, ami rengeteg embert érint Magyarországon: ezek pedig a mozgásszervi panaszok. Megdöbbentő adat, de a magyar lakosság 95,6%-a szenved tőle, mégis sokszor csak akkor foglalkozunk vele, amikor már komoly a fájdalom.

Ebben a beszélgetésben szó lesz arról, hogyan alakulnak ki ezek a problémák, mit tehetünk a megelőzésért, és hogyan segíthet a MozgásKlinika a gyógyulásban. De nem csak az egyéni oldalról közelítjük meg a témát; velünk van a Bonafarm csoport operatív HR igazgatója is, aki arról is beszél majd, miért fontos a munkavállalói egészség megőrzése HR szempontból. Tartsatok velünk, ígérjük, hogy rengeteg hasznos tippet, meghökkentő adatokat és inspiráló gondolatokat hallhattok a következő körülbelül 30-40 percben.

Mielőtt belemerülnénk a témába, szeretném bemutatni a két vendégemet: Czeglédi Tamást, a MozgásKlinika tulajdonosát és Piti Ferencet, a Bonafarm operatív HR igazgatóját. Köszönöm, hogy itt vagytok! Kényelmesen ültök? Egyébként jól érzitek magatokat, nem fáj semmitek?

– Abszolút, minden szuper, köszönjük.
– Köszönjük szépen és köszönöm a meghívást.

– Tamás, először hozzád fordulnék. Rólad ugye azt érdemes tudni, hogy te voltál az első, aki Magyarországon franchise rendszerben működő gyógytorna és manuálterápiás hálózatot hozott létre. Ez a modell úgy tűnik, hogy egészen jól működik, hiszen most már számos MozgásKlinika van Magyarországon, köztük Szegeden is. Szerinted mi lehet ennek a kulcsa?

– A kulcsa az az, hogy óriási az igény, nagy a baj mozgásszervi problémák terén. És hát, hogyha most egy kicsit a gyógytornász szakmai berkekből kifelé nézve inkább azt mondanánk, hogy üzleti oldalról meg piaci oldalról ez valójában mit jelent, és páciensként hogy éljük meg ezt a helyzetet: amellett, hogy vannak ezek a fájdalmaink, amivel vagy kezdünk valamit, vagy nem, van egy transzparenciahiány a piacon. Ez egyik oldalról az egészségügynek a sajátossága, hogy van egy információs aszimmetria, hiszen ha elmegyek egy bármilyen egészségügyi szolgáltatóhoz, viszonylag kevés információt, hátteret fogok kapni.

Nagyon extrém példa az, hogy egy orvossal amikor leülök beszélgetni, honnan tudom, hogy valójában egy orvossal beszélgetek? Ez tényleg egy nagyon extrém példa, de megmutatja azt, hogy valójában van egy névtáblája meg egy fehér köpenye, ami miatt azt gondoljuk, hogy ő az orvos, és gyakorlatilag az intézmény garantálja azt, hogy igen, jó eséllyel egy orvossal beszélek. Mondom, ez tényleg egy nagyon buta és extrém példa, de azt megmutatja, hogy az információs aszimmetria az óriási. Nem nagyon szoktak hozzá az egészségügyi szolgáltatók, hogy megmagyarázzák, hogy mi miért történik, és ez a gyógytorna területén még inkább így van.

Van egy óriási igény: 90 x százaléka az embereknek mozgásszervi problémákkal küzd. Van egy olyan trend, hogy egyre tovább szeretnénk élni, egyre jobban, egyre egészségesebben szeretnénk tovább élni. A longevitytől kezdve a szuperegészségig egy csomó minden olyan dolog van, ami azt mondja, hogy nemcsak tovább akarunk élni, mint az elődeink, hanem nagyon magas színvonalon szeretnénk egészségesek lenni. A szuperegészség ugye nem a tünetek hiánya, hanem az, hogy nekem egy olyan problémám is lehet, hogyha a 42. kilométernél kattog a térdem, azzal igenis valaki kezdjen valamit.

Ugye, ha bemegyek a klasszikus egészségügybe, akkor ott ránézésre egészségesnek számítok. És ez a közellátás és a magánellátás közötti különbséget lényegében az adja, hogy a közellátás egy krízisre optimalizált közeg, ahol egyébként ezt nagyon jól meg is oldják. Tehát ilyen szempontból az elvárásaink egy kicsit szerintem torzítanak ebben az irányban. Ugyanakkor, ha a magánegészségügyet vizsgálom, ott sokkal magasabb szintet várok el, és a gyógytorna az egy olyan terület, ahol nem tudom, hogy mire számítok. Fölhívok valakit, hogy szeretnék menni, mert itt vagy ott fáj, és nem tudom, hogy milyen közeg fogad. Egy lakótelepi szobában fogadnak vagy egy rendelőben? Lesz ott egy recepciós, aki engem hellyel meg vízzel meg egyebekkel kínál, vagy senki, és ülhetek és várhatok, hogy most egyáltalán jó helyen vagyok-e vagy sem? Milyen infrastruktúra fog fogadni? Tehát nagyon sok minden van, amivel nem tudok kalkulálni, és ezen túl jönnek még azok a szakmai kérdések, hogy egyáltalán a terapeuta az jó dolgot csinált-e velem, én meg fogok-e gyógyulni, jó helyre jöttem-e? És nem igazán kaphatok erre visszaigazolást.

Tehát most nagyon hosszúra nyúlt ez a válasz, de alapvetően én azt gondolom, hogy a sikerünk kulcsa az a vízió, amire mi lényegében létrejöttünk: hogy minél szélesebb körben tudjunk magas szolgáltatási színvonalon mozgásszervi terápiákat nyújtani. Ezek legyenek egyedi terápiák, és a lehető legtranszparensebb módon tudjuk nyújtani. Van egy látens igény a piacon, és egy bizonyos része ennek most is ki van szolgálva, de nem tudjuk megítélni, hogy jól vagy rosszul. És mi ebbe igényszintet tudunk emelni, és olyan szintű transzparenciát tudunk hozni, ami sehol máshol nincs meg a piacon, és én azt gondolom, hogy ezt hálálja meg a pacientúránk lényegében.

– Egyébként ebben az idő az egy fontos tényező? Mert a közegészségügyben az emberekre olyan, mintha nem lenne elég idő.

– Ez biztos, hogy így van, ez a magán- és a közellátás között van, egy ilyen szempontból éles különbség. Én nem szeretek az lenni, aki így ekézi a közellátást, mert én tényleg azt gondolom, hogy olyan szempontból tévesek az elvárásaink, hogy a közellátás abban nagyon jó, hogy nem hagy minket meghalni. És most ez úgy tűnik, hogy nagyon lent lenne a léc, de nem, valójában tényleg mindenki arra optimalizál a közellátásban, hogy elhárítsák a legnagyobb vészhelyzetet. És erre a magánellátás a mai napig egyébként nem tud jó választ adni. Tehát azt mondom, hogy ez ilyen szempontból élesen el kell, hogy különüljön.

Az, hogy többet foglalkozunk a páciensekkel a magánellátásban, az unblock igazából igaz a magánellátásra, tehát ezzel mi nem tudnánk annyira differenciálni magunkat a piacon, amennyire mi szeretnénk, és amennyire szerintem sikerült differenciálni magunkat.

– Ugye a beszélgetés előtt te is mondtad, hogy az emberek már akkor fordulnak orvoshoz vagy gyógytornászhoz, amikor már nagy a probléma. Nem lehet, hogy itt is azért, mert mire oda eljut az ember, hogy kivizsgálják, hát addigra körülbelül meg is gyógyul?

– Nem tudom, ez egy nagyon-nagyon jó kérdés, és igazából ez az, amire nincs is megnyugtató vagy meggyőző válaszunk. Az egész frissen készített felmérésünkből – amire talán rátérünk – az lepett meg minket a leginkább, hogy nagyon magas azoknak az aránya, akik saját magukról azt mondják, hogy vannak tüneteik, azok a tünetek jelentősen vagy nagyon jelentősen befolyásolják az életminőségüket, és mégsem vesznek részt semmilyen terápián. Az, hogy nagyon sokan érintettek ezekben a problémákban, az egy globális jelenség. De az, hogy ignoráljuk, vagy ignorálják ezt a problémát, az már sokkal inkább erre a régióra jellemző, és ez nagyon érdekes, ezt pontosan nem tudjuk megmondani, hogy miért van.

– Egyébként nekem ez a 95,6%-os arány, amit a bevezetőben is mondtam, ez teljesen megdöbbentő adat. Tehát, hogyha most itt hárman ülünk, akkor egyikünknek biztos van problémája, lehet, hogy egyébként én vagyok az. Hogy tudom felismerni, hogy mondjuk egy fájdalom az már krónikus, és nem normális, hogy van?

– Hát igen, 95,6%. Hogy mennyire pontos ez a szám? Azért hozzáteszem, hogy ez egy nem reprezentatív felmérés, amit azért évről évre megcsinálunk, de ez nagyon összecseng a WHO számaival. Ha csak azt vesszük alapul, hogy mondjuk a lumbágó nevű tünetegyüttes – ami a derék-, alsóhát-fájdalom, deréktáji fájdalomnak az összefoglaló neve – gyakorlatilag az emberek 70%-át érinti az élete folyamán, és akit ez egyszer érint, azt jellemzően többször érint. Úgyhogy a 90% is azért biztos, hogy úgy is tevődik össze, hogy van, akinek lényegesen több van. Tehát általában nem az szokott lenni, hogy fáj a dereka és egyébként semmi más problémája nincs. Ezek általában egy ilyen egymásra rakódó gondokat szoktak jelenteni.

De sajnos az a… nem is tudom, hogy ez most milyen szempont, hogy jó hír vagy rossz hír, de tudni fogod, hogyha mozgásszervi problémád van. Az, hogy ezt mikor tudod időben észrevenni, vagy mennyire számít időben… igazság szerint a prevenció lenne a legjobb, leghatékonyabb, csak hát nagyon nem a trendeket támogató folyamatok zajlanak lényegében. Tehát ugye vannak a szuperegészség meg a hosszabb élettartam-elvárások, mellette a más trendek, a társadalmi trendjeink azok, hogy egyre többet ülünk. Az, hogy sokat ülünk, az már régóta velünk van, de gyakorlatilag a Covid óta az életünk egy hosszúra nyúlt Zoom meetinggé vált. Tehát még az sincs, hogy közben föl tudsz állni, mert már jön a következő. Már át sem megyünk a másik helyszínre, mert gyakorlatilag csak az egyik meetingből lépünk át a másikba. Tehát még kevesebb mozgás van az életünkben, és ez gyakorlatilag nagyon nem segíti azt, hogy preventíven bármit is tudjunk tenni ellene.

És egy 10-20 perc mozgás, amire azt mondjuk, hogy nagyon sokat számíthat, ez így igaz, de ha azt veszed alapul, hogy ülsz egy helyben 10-12 órát, mellé az a 10-12 perc mozgás, vagy akár egy óra séta is – bár nagy különbség – de azért az biztos, hogy nem fogja megfordítani vagy semmissé tenni azokat a gondokat, amit a 10-12 órányi ülés okozott.

– Ugye itt a napjaink egyik legnagyobb problémájáról beszélünk. Ez tényleg ennyire a modern élet okozata? Régen sokkal kevesebb volt a mozgásszervi panaszok száma?

– Hát ugye mi régen ezeket a felméréseket nem csináltuk, de azért látjuk ezeket a mémeket, hogy a 70-es, 80-as évek Magyarországáról készült ilyen régi fotókon másfajta embereket látunk. Sokkal jellemzőbb az, hogy kevesebb az elhízás, tehát egy mozgékonyabb társadalom volt, ez egy globális jelenség. Én azt gondolom, hogy sajnos a válasz az az, hogy igen, az életünk olyan szempontból alakul át – az internetnek hála, az internetes munkavégzésnek hála, a screen time, tehát a rengeteg képernyő előtt töltött idő, az egyre több automatizáció miatt –, hogy gyakorlatilag mindent a gépünkön végzünk. Szerintem a válasz az sajnos ez.

– Mik egyébként a leggyakoribb mozgásszervi problémák?

– Hát a derékfájdalom, nyak környéki fájdalmak, a váll, és utána ezen kívül lényegében a térd és könyök, ami drasztikusan… azt látjuk, hogy egyrészt növekvő ütemben, és meg szinte mindenkit érint, akinek valamiféle mozgásszervi problémája van.

– És ez főként mind az ülőmunka?

– Hát nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy persze, de azt gondoljuk, hogy igen.

– Mik azok az életmódbeli dolgok, amikkel változtathatnánk ezen?

– Az biztos, hogy a mozgékonyság, tehát az, hogy többet mozogjunk, az sokat segítene. Sajnos az nem olyan egyértelmű, hogy ha fáj a derekam, akkor sétáljak többet. Tehát ahhoz már szakértő segítség kell, és hát akkor már inkább a szakértő segítség és a szakértő felügyeletével végzett mozgás, ami segíthet.

– És otthon, hogyha fájdalmam van, akkor nem is tudok igazából mit kezdeni? Tehát amikor már komoly fájdalmam van, mindenképp menjek el?

– Alapvetően a szakértőink, illetve hát a szakmai vezetőnk is azt szokta mondani, hogy nem véletlenül nem adunk házi feladatot. Tehát a MozgásKlinikának a szakmai koncepciójában az van, hogy ne végezzenek a páciensek házi feladatot, mert ez egy csalóka dolog, hogy feladunk egy házit. Egyrészt nem fogja elvégezni, másrészt ha elvégzi, nem pontosan végzi el, és elképzelhető, hogy nagyobb problémát okoz magának. Nyilván, hogyha nem olyan szintű a fájdalmam, érzek egy kis diszkomfortot, ezt mindenki saját magának eldöntheti, hogy egy kis mozgással tud-e rajta javítani. Ezt biztos, hogy érzi valamennyire. De ha ez a fájdalom nem múlik el, akkor biztos, hogy szakértő segítség kell.

– Van egy tanulmányotok, ami szerint a fiatalabb korosztály ritkábban vesz részt terápiás kezelésben. Milyenek azok a módok, ahogyan lehetne kaput nyitni a mozgásterapeuta felé már fiatalkorban?

– Hát igen, ez az egyik ilyen fontos felismerés – ami egyébként azért annyira, hogy is mondjam, csak nem kontraintuitív –, hogy a fiatalok kevésbé vesznek részt ilyen terápiákon. Fiatalon ez kevésbé fáj, kevésbé problémás, ezt saját magamon is tudom, hogy sokkal könnyebben regenerálódik az ember. Fontos lenne ilyen értelemben a kaput nyitás a prevenció miatt, hiszen ahogy telik az idő, ezek egyre súlyosabbá válnak, ezek a problémák.

De ugyanilyen érdekes egyébként, nemcsak a fiatalok szempontjából, hanem ami egy kicsit… hát most, hogy mennyire meglepő vagy mennyire nem: azt látjuk, hogy az ülőmunkát végzők esetében sokkal gyakoribbak a mozgásszervi panaszok, viszont a fizikai munkát végzők esetében ugyan ritkábbak, de sokkal súlyosabbak. Tehát vannak ilyen trendek, amiket, ha az ember ugyan belegondol, végül is logikus. Ugyanígy végül is logikus, hogy a fiataloknál kevésbé jelentenek problémát ezek a mozgásszervi panaszok. Mind a kettő esetében én azt gondolom, hogy edukációra, hogy disszeminációra van szükség, hogy megértsék, hogy az, hogy kicsit most túllendülök rajta, és most nem fáj, holnap már nem fáj, ez vissza fog jönni. Tehát ezt minden szakmai vezetőnk által is, meg gyakorlatilag minden podcastunknak az egyik fontos üzenete az, hogy vegyük komolyan ezeket a mozgásszervi problémákat, mert most még, amikor kevésbé fáj, tudjuk jobban kezelni, és kisebb ráfordítással – energia, idő, anyagi, minden szempontból.

– Van egyébként egy ideális mozgással töltött idő, amit az embereknek be kéne tartaniuk?

– Igen, hát ez nehéz kérdés, erre szintén nem szeretnénk kijelölni egy idősávot, amit ezzel foglalkozni kell. Azt szoktam mondani, hogy a WHO útmutatása ezen a téren ilyen napi 20-30 perc; hogyha aktívan töltjük, akkor az már hasznos lehet. Most erre kijelenteni, hogy hát egyébként nem olyan kevés, ez így van, de ha meg azt nézzük, hogy mondjuk egy nap 24 órából áll, és 20-30 perc aktivitásra már azt mondjuk, hogy húha, azért az nem is annyira kevés, ez megmutatja, hogy milyen szinten alakult át az életünk, és szerintem ez maga a probléma. Távol álljon tőlem, hogy kijelentsem, hogy bárkinek is, hogyha 20-30 percet valamennyire aktívan tölt az életéből, akkor nem lesznek mozgásszervi problémái. Ezt ugye nem tudjuk mondani.

– Milyen konkrét vizsgálatokkal vagy kezelésekkel tud a MozgásKlinika segíteni a pácienseknek?

– Alapvetően mi manuálterápiával és gyógytornával foglalkozunk. Ez azt jelenti, hogy egy manuálterápiás fókuszú rendelő vagyunk elsősorban. Tehát nemcsak egy olyan szempontból aktív terápián vesznek részt nálunk a pácienseink, hogy nekik kell dolgozniuk, és a terapeuta meg csak diktál – ugye a gyógytorna az inkább így néz ki ilyen laikus szempontból. A manuálterápia az pont az, hogy egy olyanfajta passzív terápia, ahol gyakorlatilag manuális technikákat a terapeuta végez el a páciensen annak érdekében, hogy a terápiához szükséges átalakítások a szöveti struktúrákon elvégzett feladatokat megcsinálják. De hogy is mondjam, ez csak a leírása annak, hogy valójában mi történik.

De amitől ez az egész érdekes, az, hogy ezt a kettőt kombináljuk. Ez jelen pillanatban az élvonalbeli terápia a nemzetközi szakirodalom szerint, és erre van nekünk egy egységes szakmai koncepciónk, ami mentén az összes rendelőben minden terapeuta dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a terapeuták ilyen szempontból cserélhetők, rendelők között is lehet vándorolni, és ez azért fontos, mert ha valaki egy egyéni terapeutához jár, az ő időbeosztásához vagyok kényszerítve. Ha ő szabadságon van, akkor az én terápiám szünetel, stb. Itt gyakorlatilag gond nélkül a terapeuták át tudják adni a pácienst, és teljesen problémamentesen tud zajlani a terápia.

De a koncepciónknak a lényege ez a mozgáspiramis, és ez azt jelenti, hogy a funkcionális állapot alapján osztályozzuk a pácienst egy teljesen transzparens módon. Ez azt jelenti, hogy ő pontosan meg fogja érteni, hogy miért van mondjuk az első szinten, mert fájdalma van. Ha a terapeuta elmagyarázza neki, hogy ez a mozgáspiramisban mit jelent, milyen első lépéseket – manuálterápián kell először részt vennie –, majd szép lassan el tudunk kezdeni gyógytornázni, és akár el lehet jutni a medical fitnessig. Tehát közösen meghatározzuk a pácienssel azt, hogy itt tartasz, meddig szeretnél eljutni? Szeretnél teljesen aktív életet élni, akár magasabb szinten, mint eddig tetted? Mert akkor kijelöljük a célt, hogy most az első szinten vagy, és az ötödik szintig szeretnél eljutni, és abból kirajzolódik, hogy milyen hosszú terápián kell részt vennie.

És ez azért fontos, hogy megértse a páciens, mert viszonylag gyorsan eljutunk odáig, hogy a tünetek enyhülnek. És ugye sokszor itt szokott elakadni a terápia, hogy hát már nem fáj, már minek jöjjek. De valójában az csak egy tüneti terápia, és amit mi kínálunk, az egy oki terápia, és ezért fontos, hogy a páciens is megértse, hogy egy kicsit tovább kell majd jönnöd, sőt, igazság szerint a terápia ott fog elkezdődni. És ez azért jó hír, mert akkor lehet, hogy nem kell havonta majd visszajárnod, vagy adott esetben még gyakrabban, mert félbehagyod a terápiát. Úgyhogy igazság szerint ez az, amit mi kínálunk: ez a fajta transzparencia és kiszámíthatóság, hogy a páciens is érti, hogy mi történik vele, miért történik vele, miért nem probléma, hogyha egyik terapeuta helyett majd egy másik terapeuta fogja kezelni, mert a legfontosabb, hogy ő a számára leginkább szükséges terápiát kapja meg, ne az, hogy mindig ugyanúgy hívják a terapeutát, aki diktálja neki a feladatokat.

– Igen, de szerintem ez egy ilyen bizalmi kapcsolat, ami létrejöhet a terapeutával, hogy fájdalmam van, akkor mindig a Kati segít, és akkor most miért az Ákos van velem? Nem annyira jó… szóval, hogy ez egy bizalmi kapcsolat mindenféleképpen, akár terapeuta és páciens között.

– Abszolút így van, és az orvos-páciensnél mikor mondhatod meg, hogy mégis az az orvos jöjjön? Ott is pontosan egy nagyon jó példa, hogy az orvos-páciens bizalmi kapcsolat ugyanúgy megvan, de ha az orvos nem ér rá, attól a te terápiádra ugyanúgy szükség van, és nem fogják azt mondani, hogy hát most nem lesz műtét vagy valami, mert most a doktor úr nem ér rá. Tehát ez ugye nem történik meg.

– Meg nálatok egyébként azt figyeltem meg, hogy próbáltok erre jobban odafigyelni, hogy ne csak egy terapeuta, egy ismeretlen, hanem egy ilyen közvetlenebb kapcsolat legyen terapeuta és páciens között. Ez tudatos, gondolom.

– Igen, egyrészt tudatos, másrészt pedig pontosan azt is szeretnénk egyben sugallni, hogy ezt azért vegyék komolyan. Tehát, hogy megvan a közvetlen kapcsolat, de nem csak a terapeutával, a recepcióval, mindenkivel, de mindenki az ő terápiája érdekében dolgozik, és számára a leginkább megfelelő terápiát fogjuk mindig biztosítani.

– Sokan voltak egyébként, akik, ahogy kicsit múlt a fájdalom, azt mondták, hogy köszi, ennyi elég volt?

– Én azt gondolom, hogy ez egy tipikus hozzáállás, és hogyha ebbe benne van az is, hogy a páciens ha márpedig a fene fenét eszik, ő nem akarja, tehát, hogy elmúlt a fájdalmam, rendben van, én ezért jöttem. És benne van az is, hogy mi nem kommunikáljuk még mindig megfelelően, vagy nem elég határozottan, hogy erre szükség lenne. Ez is egy kicsit ilyen… ilyen egyensúlyozós játék és egy folyamat, amin dolgozunk.

– Kizárólag magánszemélyekre fókuszáltok, vagy esetleg cégekkel, intézményekkel is van valamilyen együttműködés?

– Vannak céges együttműködéseink, de azért hozzátesszük, hogy mi dominánsan egy ilyen B2C megközelítésben dolgozunk. Hónapról hónapra, évről évre mindig fölmerül, hogy valamelyik céggel, valamelyik partnerrel, akinek sok alkalmazottja jár hozzánk, valamilyen megállapodást kössünk, de ez, hogy is mondjam, csak rendszerszinten eddig nem valósult meg. Mégpedig azért, mert hadd ne legyek álszerény, hogy el vagyunk kényeztetve olyan téren, hogy így is úgy is eladjuk a terápiáinkat, a rendelőink azért jól tele vannak. És a cégekkel, hogyha elkezdünk beszélgetni, hát abban följön, hogy oké, milyen kedvezményt tudunk adni. És ugye itt akkor jön, hát nagyon nehéz kedvezményt adni, mert hogyha vannak lyukak, ahova be lehet rakni úgymond a cég alkalmazottját, akkor persze miért ne, de mivel általában nincsenek, így ez egy nehéz kérdés.

– Talán ez egy tökéletes átkötés volt a másik megszólalómhoz. Piti Ferenchez, a Bonafarm csoport operatív HR igazgatójához fordulok, aki 2018 óta a Bonafarm csoport operatív HR igazgatója, de HR területen egyébként több mint 20 éves tapasztalata van. Szegeden egyébként kuriózumnak mondható, hogy bármilyen plusz juttatásként különböző egészségügyi csomagok érhetők el. A Bonafarmnál ez megvalósult, ez elérhető. Miért tartotta fontosnak a cég, hogy ez bevezetésre kerüljön?

– Szerintem ne legyen kuriózum, vagy nagyon szeretném, ha nem az lenne. Elmesélem a történetiségét, mert nagyon érdekes volt az egyéb juttatásokkal foglalkozó kollégámmal. Leültünk, gondolkodtunk, mit is adhatnánk még a dolgozóknak. Ez egyébként egy folyamatos HR-es munka, hogy mindig mi azon gondolkodunk, hogy leszünk különlegesek, hogy mit adjunk mi, és akkor ilyen ötleteink merültek fel: akkoriban a nulla százalékos lakáshitel, de jó lenne – akkor még nem volt olyan százalék, mint most. Családtámogatás, iskolakezdési, gyermeknevelés… itt nem hol szálljunk bele, mivel, és az egészségbiztosítás merült fel, az egészségpénztárral párbajban. Elkezdtünk ezen gondolkodni, és az egészségbiztosítás mellett, az egészség mellé tettük le a voksunkat. Utána jött a 2020-as év, amit senkinek nem kell bemutatni, hogy az a pandémiás év az mindenről szólt, csak nem az irodai munkákról; mindenki home office-ban, természetesen mi élelmiszert gyártunk, és a gyárban nem volt home office. Megerősített ez az év bennünket abban, hogy az egészségbiztosítás lesz az, amit mi fogunk alkalmazni. Így 21-ben, 20-ban előkészítettük, 21 februárjában a Pick Szeged Zrt-nél, és 21 júliusával a többi tagvállalatban is bevezettük az egészségbiztosítást.

Az ingyenes egészségbiztosítás mellett a családtagi csomagot is preferáltuk, ugye említettem, hogy nagyon foglalkozunk a dolgozóink családi részével is. 50 százalék körülbelül az a kedvezmény, amit egyébként a piaci árhoz képest elérnek a dolgozóink családtagi csomagban.

– Beszéltünk arról, hogy ezeket a mozgásszervi panaszokat főként az ülőmunka okozhatja. Nálatok irodai munkát is végeznek, fizikai munkát is végeznek a dolgozók. Mennyire találkoztok ezekkel a mozgásszervi panaszokkal a mindennapokban?

– A Bonafarm csoport egy 8 ezer főt foglalkoztató cég. Magyarországot teljesen lefedi. 100 telephelyünk van, ebből 11 élelmiszeripari, többi kisebb-nagyobb mezőgazdasági telephely. Nagyon sokat teszünk, és igen, 500 fölötti a gépjárműszámunk, amivel szintén ugyanaz a probléma, hogy fél órától négy, öt, négy és fél órát ülnek naponta az autóinkban, de és akkor még nem is említettem meg ezt a 150 egyéb járművet, ahol szintén ülni kell. Igen, probléma, ugyanúgy Magyarországon, ahogy Tamás említette, döbbenet volt ez a 95 százalék. Most is alig ocsúdok föl, hogy ezt higgyem, ne higgyem. Láttam a kezünket, hogy mi is jelentkeztünk abban, úgyhogy mi is tudnánk panaszkodni a mozgásszervi dolgainkra.

Visszatérve: természetesen találkozunk ezzel, inkább arra fókuszálnánk, hogy mit teszünk. Azért nagyon tetszett Tamásnak az edukáció, illetve a prevenció szó, amit használt. Én azt gondolom, hogy az ergonómiailag megfelelő székek választásával, az asztaloknak a magasságának az állíthatóságával – ez nem mindenütt, de egyre több helyen már jellemző – a kollégáik időszakosan álló munkát is tudnak végezni. És tegnap voltam egy irodában, ahol én magam is egy labdára ültem, mert kipróbáltam, hogy ez tényleg a helyes testtartás, mit érzek. Érdekes volt, gondoltam a mai beszélgetésünkre, hogy pont jól jön, hogy kipróbálom.

Ezen kívül a Bonafarm kedvezményprogram Szegeden és Csongrád megyében is, az országban is több edzőteremmel, fitneszközponttal van kapcsolatban. Ezekből a bérletekből, árából a dolgozóink kedvezményeket kapnak. Vagy megemlíthetném a családi napunkat, családi és sportnapunkat, ahol 15-20 csapat verseng fociban, de van tenisz, röplabda, és tényleg egy mozgásgazdag napot tudhatunk magunk mögött. Illetve szerintem már a huszonpáradik alkalommal focikupát írunk ki, ahol már három női csapatunk is van egyébként.

Még egyet meg szeretnék említeni, ez az a „Mozdulj Bonafarm”. Ez egy olyan játék, amiben arra invitáljuk egész októberben a dolgozóinkat, hogy mozogjanak, perceket mozogjanak, minden perc egy pont, és a pontozás végén pedig értékes tárgynyereményeket, illetve pénzdíjakat is sorsolunk ki azok a dolgozók között, akik a négyezer pontot meghaladták. És a csapatban is és egyéniben is el lehet indulni. Igazából azt gondolom, hogy itt nem a tárgynyeremény nagyságán [van a hangsúly], mert nem hatalmas dolgokra kell gondolni. Itt tényleg arról van szó – a kolléganőmmel ma reggel beszéltem, és azt mondta –, hogy mi 4×70 percet mozgunk. És ezt tényleg megteszik a dolgozók, így a telefonjaikon regisztrálják.

– Milyen volt a fogadtatása ennek az egészségügyi csomagnak a kollégák körében?

– Jelenleg 94%-os a részvétel az egészségügyi programunkban, ami egyébként nagyon magas. Ez persze ingyenes, de mindig vannak szkeptikusok. Ezen dolgoztunk, 85 volt eleve is, ami szintén magas szám. Nagyon jó fogadtatása, nagyon jó visszhangja van. Én azt gondolom, hogy a saját példámat tudom mondani, hogy egy térd MR-re nem kellett hónapokat várnom, egy héten belül megkaptam az időpontot, és több olyan kollégám van, akitől érkeznek olyan visszajelzések, hogy de jó, hogy ezt bevezettétek.

– Na, ez igazán jó HR-es érzés?

– Hát a HR egyik legfontosabb feladata, hogy a kollégák mentális, fizikális egészségéről is gondoskodjon.

– Mit vettél észre, mennyire befolyásolja akár a lojalitást, a munkavállalóknál a termelékenységet az, hogy ti ilyen csomaggal kedveskedtek?

– Abszolút befolyásolja. Azt gondolom, hogy itt kell megemlítenem két új nagy beruházásunkat: Szentesen egy csirkevágóhidat építünk, több száz munkavállalót kell benne elképzelni, sokmilliárdos beruházással, illetve Szegeden a Pick területén – biztos, hogyha arra jártok, látjátok – egészen gigantikus húskészítmény- vagy érlelőüzemet építünk. Ezeknek az üzemeknek a kialakításánál mindenféle olyan szempontot figyelembe vettünk, ami a dolgozóink munkavégzését segíti. Ugye beszéltünk a szellemi munkavégzésről, ahol az ülőmunka mekkora probléma, vagy az a rengeteg gépjárművezetés. Meg kell említenem azért, az üzemekben a 80%-a a munkavégzésnek fizikai állomány. Így nekik a hideg környezetben végzett nehéz fizikai munka okoz ugyanilyen problémát, ami szintén ezeknek a mozgásszervi megbetegedéseknek a melegágya, azt gondolom.

Így az automatizálás – amit úgy éreztem, mintha Tamás egy kicsit negatívabba rakta volna – de mi pozitívba tesszük, mert az automatizálás a robotikával, hogy egy példát mondjak, az anyagmozgatásnak a fizikai részét kivesszük. Ugye azt gondolom, hogy ez mindenképpen követendő út. Tehát ez nem probléma, mert ugye sokan mondják, hogy az automatizálás elveszi az embereknek a munkáját; nálunk akkor nem erről van szó, csak segíti az emberek munkáját.

– Hát a munkaerőpiaci visszatekintésre lennénk kíváncsiak, hogy azt mondjuk, hogy átalakulnak ezek a munkakörök?

– Tehát a tény és való, hogy fogy a lakosság, fogy az aktív korú lakosság, biztos, hogy ezért is kell automatizálnunk, de a megváltozott munkakörülmények, amiről Tamás is beszélt – ahogy változik a világ –, így alkalmazkodnunk kell, elkerülhetetlen az, hogy mi automatizáljunk és robotizáljunk.

– Volt olyan pozitív visszajelzés már, amikor ez a munkahelyi egészségprogram érezhetően megváltoztatta valakinek az életét?

– Hú, de nem szeretnék nagy dolgokat mondani, de nemcsak, hogy megváltoztatta, hanem volt olyan, hogy meg is mentette. Én azt hangsúlyoznám itt ki, hogy nekünk nincs semmilyen információnk, ismeretünk – sem a biztosítónak, sem a szolgáltatásszervezőnek –, hogy ki milyen vizsgálaton vett részt, ki milyen eredménnyel zárult. Ez egy nagyon fontos dolog, és hogy a 85-ről mikor mondtam, hogy 93-ra felmentünk, akkor ezzel promóztuk a mi csomagunkat, hogy az orvosi titoktartást betartva a szolgáltató, a biztosító, és hogy semmilyen adat nem merül fel, nem jelentkezik számunkra. Ez nagyon fontos dolog.

Viszont a dolgozói visszajelzések megjelennek, és akkor az említett esetet konkrétan is tudom mondani, hogy egy jóindulatú daganatos megbetegedést vettünk észre időben, és hogy ez olyan dolgot akadályozott meg, ami akár végzetes is lehetett volna. És akkor még visszacsatolnék a Tamás gondolatára ugye a prevencióra, hogy mit teszünk azért, hogy ezek a mozgásszervi, illetve egyéb betegségek ne burjánzanak, illetve ne legyenek ennyire jelen nálunk.

A fizikai állományunkat a telephelyen munkaidőben szűrőbuszokkal szűrjük le. Itt 6-7 vizsgálatot kell elképzelni: vérvétel, vizelet, székletvér, pajzsmirigy ultrahang, belgyógyász, visszajelzés… és nem tudok fejből mindent megmondani, és én azt gondolom, hogy az a szám, amit mondani fogok, hogy 1000 és 2000 fő között évente a fizikai állományt leszűrjük. Ez azt jelenti, hogy ők nem mennének el szerintem, ahogy a szellemi állományunk eljut sokkal könnyebben a szolgáltatásszervezőn keresztül; munkaidőben, telephelyen elvégezzük ezt a vizsgálatot. Én azt gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb hozzáadott értéke a szűrőbuszos megoldásnak. Egyébként 26 szűrőbuszt kell elképzelni Magyarországon egy évben, ahol a telephelyünket [látogatják], és mondom, 1000-2000 közötti állomány.

– A beszélgetés elején ugye beszéltük, hogy Szegeden ez kuriózum, és mondtad, hogy ne legyen már az, de sajnos az. Milyen tanácsot adnál más cégeknek, cégvezetőknek a munkavállalói egészség megőrzésében? Miért fontos ez?

– Én azt gondolom, hogy emberek szemét látni csillogni, hálát látni bennük mindig megéri. HR-esként mi vágyunk erre, hogy ez megtörténjen, és én nem gondolom, hogyha untatlak még bennetek számokkal, akkor a bérköltségünk egy százaléka körüli összeget kell elképzelni. Hatalmas szám – nem mondom ki –, de hogy egy százalék. És hogyha azt mondom, hogy az oktatásra is hasonló százalékot költünk, akkor valahonnan ezt a pénzt elő kell teremteni. Ez mindenképpen megéri. Én nem gondolnám, hogy nem lesz pozitív visszajelzés a dolgozók részéről ebben.

– Kicsit ez mindkettőtöknek szól ez a kérdés. Hogyan képzelitek el ti a jövőt? Lehet-e trend szerintetek, hogy a mozgásszervi szűrések és kezelések a munkahelyi juttatások alapcsomagjába kerüljenek? Mennyire látjátok ezt pozitívan?

– Hogy is mondjam, csak egészségügyi szempontból nem látom pozitívan. Ha most a trendeket, a trendvonalakat hosszabbítjuk meg, akkor az nem néz ki jól. És így ezt mondhatnánk, hogy üzleti szempontból akkor ez jól néz ki, mert valószínűleg be fognak épülni a csomagokba. Ugye hát ez egy kicsit ilyen cinikus megérzés volt, mert a problémának a visszásságára próbálom felhívni a figyelmet.

Ugye Balogh Petyától hallottam még 2020-ban azt a szerintem nagyon vicces és jól plasztikus mondást, hogy az IT-ban is már a fizetés lett az új pingpongasztal, ugye a Covidnak hála. De megmutatja azt, hogy elindult korábban egy trend, hogy nem feltétlenül ennyire kedvezően, mint a Bonafarmnál, hogy beépültek ezek a csomagok, és abszolút szerves részét képezik a juttatásnak, hanem pont abban az irányban indultunk el, hogy egy időben igen, jöttek a különböző szolgáltatók, szinte mindenki leszerződött valamelyik nagy magánegészségügyi szolgáltatóval, és most ezeket minthogyha inkább elkezdték volna leskálázni, vagy hát kitárazni a rendszerből.

Mi magunk is, ugye mondtam, hogy hónapról hónapra előkerül, vagy egy ajánlatot kér egy cég tőlünk, vagy mi nekünk jön egy gondolat, és elindulnak ezek a beszélgetések, de úgy valahogy elakadunk, hogy hát igen, hogy nem is lenne rossz, meg nem is olyan jelentős költség, de hogy az a policy, hogy most már egyre kevésbé ajánlják ezt. És ez biztos, hogy meg fog változni, mert nekem is van más cégem, meg más céget vezetek, és ott is napi szintű probléma mondjuk egy fejlesztőnél, hogy porckorongsérve kiszakad, és nem tud bejönni dolgozni, és otthonról szerencsés esetben dolgozik, de hát ez a cég, ugye a cég oldaláról tök jó, mert akkor dolgozik, azért mégis dolgozik, megoldja. Na tehát ott az egyéni tragédiáról is beszélünk, az életminősége drasztikusan romlik, és hát szerencsére meg lehet oldani ezt a problémát, meg majd ez helyrejön, de ha ez ennél is súlyosabb méreteket ölt – márpedig ez már most is nagyon súlyos méret –, akkor gyakorlatilag a munkaképességet makroszinten is befolyásolni fogja, ami a cégnél ugye termelékenység, nagyon makroszinten, állami szinten meg GDP. Tehát ezzel biztos, hogy fog kezdeni valamit. Döntsük el, hogy ez most egy pozitív vagy negatív jövőkép, de én így ezt látom.

– Munkaerőpiaci adatokkal tudom alátámasztani, hogy 2040-re 7-800 ezerrel kevesebb aktív korú lakosság lesz. Tehát versengünk a munkaerőért. Nem titok, hogy 4 százalék [az országos], de Szegeden 1,6 százalék a munkanélküliség. Tehát a munkaerőpiac kiürült, nincs munkaerő. Amikor azt mondtam, hogy évekkel ezelőtt elkezdtük összedugni a fejünket azon, hogy mit adjunk többet, minden cég kénytelen lesz ezzel komolyan foglalkozni. És szerintem az egészségbiztosítás, illetve a családtámogatások az pont egy olyan téma, ami minden munkavállalót érdekel. Én inkább, mint általában, rózsaszínként látom ezt, és hogy minden céget arra biztatok, hogy ezzel foglalkozzon. És ezt mondom, a bérköltség 1 százaléka. Ergó egy 6 százalékos, 8 százalékos fizetésemelés helyett hetet adni és ezt bevezetni: szerintem ezen érdemes gondolkodniuk.

– Sokszor mondják ugye, hogy a különböző generációknak mennyivel másabb az elvárása a munkáltató felé. Te mit veszel észre a Z generációnál? Mondjuk ez egy alapnak számít, hogy legyen egy ilyen egészségprogram? Míg mondjuk az X-eseknél lehet, hogy ez nem is alapfeltétel?

– Szerintem mind a két generációnál fontos. Az X-esek meg pont azért, mert ahogy nekünk is fáj a térdünk, muszáj vele foglalkoznunk, viszont az új generáció egészen egészségtudatos kezd lenni, mint látjuk az élelmiszergyártás folyamán a több protein meg a laktózmentesség [igényét]. Tehát, hogy egyre több olyan terméket kell előállítani, ami az egészségtudatosságot támogatja. Én azt gondolom, hogy a Z generáció sokkal egészségtudatosabb, mint a korábbi generációk. Most már nagyon összeérnek a legújabb generációk, akár a Baby Boom vagy az X generációkkal, tehát több száz és kétszáz közötti nyugdíjast foglalkoztatunk, illetve rengeteg pályakezdővel, gyakornokkal, duális képzésen keresztül akár 17-18 évesekkel is foglalkozunk.

– Rengeteg dologról volt szó, a kiváltó okoktól kezdve a megoldásokig. Mindezeket figyelembe véve most egy kicsit megint Tamás hozzád fordulok. Ha lenne egy óriásplakát Szeged főterén, amin a MozgásKlinika üzenhetne mindenkinek egy mondatot az egészséges életről, mi állna rajta?

– Hú, hát ez nem csak egy elég nehéz kérdés, ez szinte megválaszolhatatlan kérdés, de hát most, hogyha tényleg ilyen epigrammaszerű dolgot kell, akkor: Mozogjatok többet.

– Jó, ez tetszik, ez tényleg elég rövid, tömör, de benne van a lényeg, hogy mozogjon mindenki minél többet, és ne csak akkor, amikor már nagyon fáj. Nagyon köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a beszélgetésben. Köszönöm még egyszer Czeglédi Tamásnak, a MozgásKlinika tulajdonosának, és Piti Ferencnek, a Bonafarm Operatív HR igazgatójának.

– Hát én remélem, vagyis reméljük, hogy sikerült sok hasznos információt átadnunk a mozgásszervi egészségről, a megelőzésről is, arról, hogy miért fontos munkahelyi és egyéni szinten is odafigyelni a testünkre. Vigyázzon mindenki magára. Köszönöm szépen, hogy itt voltatok.

– Köszönjük szépen a lehetőséget.