Gerincferdülés, korzett

A korzettes mozgásterápia

A korzett rendeltetésszerű használatához hozzátartozik a megfelelő mozgásterápia. A korzettben való lehetőségek szélesebb palettáját jelentik a kezelésnek.

1. Speciális önkorrekció

A speciális önkorrekció a korzett rendeltetésszerű használatának megtanítását szolgálja. Apró, schroth-i elveken nyugvó mozdulatsor, melynek vezérfonala a célzott légzésirányítás. Kilégzéskor a pelottáktól való eltávolodást, belégzéskor az ablakok kitöltését gyakoroltatjuk. Nagy előnye, hogy abszolút diszkrét, bárhol végezhető feltűnés nélkül. Így például olyan szituációkban is tudnak a gyerekek jótékonyan hatni a gerincükre, amikor egy másfajta eszközigényes módszer megvalósítása lehetetlen lenne. Például buszon utazás és utcán való hosszas várakozás közben. Ez fontos, mert ilyen helyzetek gyakran adódnak az életben, s jó, ha a gyerekeket felkészítjük ezekre. Tapasztalataink szerint közkedvelt a korrekció ezen formája, mert a korzett biztonságot nyújt a gyerekeknek, nem kell attól tartaniuk, hogy egy esetleges pontatlan mozdulattal árthatnak maguknak. Ennek elsajátításához megfelelő érettségre és pszichés kondícióra van szükség.

2. Klasszikus korzettes gyakorlatanyag

A korzett korrekciós hatása intenzívebb és tartósabb, mint amit kizárólag gyógytornával elérhetünk. Nagyon fontos, hogy megragadjuk ezt a lehetőséget és egy korzettspecifikus mozgásprogramot is összeállítsunk a gyerekeknek.
 
A klasszikus gyakorlatsorokban kihasználjuk a korzett nyújtotta mozgáslehetőségeket. Míg a Schroth–terápia egyéni betanítást igényel, ezt kiscsoportos keretek közt tanítjuk. A torna közben figyeljünk oda, hogy olyan testhelyzetet válasszunk, hogy az ne okozzon felesleges kellemetlenséget, fájdalmat, önmagában is a korrekciót támogassa. Fontos továbbá, hogy ne töltsünk túl hosszú időt egy helyzetben.
 
A torna felépítése a következő:
  1. Izomfűző kialakítása

    A törzs helyes tartásáért felelős fő izmok erősítésére fektetjük a hangsúlyt. Ezek a mély- és felületes hátizmok, a hasizmok, és a gluteális izomcsoport. De ezeken kívül, adhatunk tetszőleges felső ill. alsó végtagi izomcsoportot erősítő gyakorlatokat is, mégpedig úgy, hogy a helyes testtartásra mindenkor odafigyelünk. Ezzel valójában -indirekt módon- szintén a korrekciót szolgáljuk.
  2. Célzott légzésirányítás

    A gyakorlatok célja: a szabad terek minél nagyobb mértékű kitöltése. A Thera band mint a felső végtag mozgását vezető ellenállás, kiemelten jól alkalmazható. Megfelelő erősséget és hosszt választva, lehetővé teszi, hogy a tornázó a korrekciós légzéstechnikára összpontosítson. Ezért az önkorrekció derotációs komponenseit is bevonhatjuk a gyakorlásba. A szalag megnyújtása és visszaengedése lassan, kontrolláltan menjen végbe, így nemcsak a mellkas tágítása, hanem a kilégzés is a korrekció szellemében vihető véghez.
    A gyakorlatok mind önállóan, mind a tornaprogramba beiktatva megállják a helyüket, szerrel és a nélkül egyaránt végezhetőek. Minden gyakorlatot, mozdulatot lehet légzéssel szinkronban végezni. Erősítő jellegű részek között, a célzott légzésirányítással, a pihenést is aktív korrekcióvá tehetjük. Sőt, játékosan, például lufi fújás közben, a légzéstechnika különösen jól megvalósítható.
  3. Kifotizáló gyakorlatok

    Mivel a lapos hát gyakran társul a scoliosishoz, ezért olyan gyakorlatokat iktatunk be a mozgásterápiába, mellyel a szagittális profilra jótékonyan tudunk hatni.
  4. Egyensúly gyakorlatok

    A korzett jelentősen megváltoztatja a test statikai viszonyait. Továbbá tekintetbe kell vennünk azt, hogy természeténél fogva korlátoz, illetve meggátol bizonyos mozgásokat. Az egyensúly fenntartása érdekében, a betegnek meg kell tanulnia kompenzálni a hiányzó törzsmozgásokat.
    Ebben a mi közreműködésünk is fontos. Igyekezzünk úgy építkezni, hogy a gyakorlatok egyszerre több funkciót töltsenek be. Nagyon hasznosak például azok a gyakorlatok, melyek az egyensúly fenntartása végett komoly (statikus) izommunkát vesznek igénybe. Adhatunk dinamikus egyensúlyi feladatokat is, ezeket nagyon élvezik a gyerekek.
  5. Mozgásterjedelem növelése

    Korzettet viselő gyereknél (részben azért, mert a törzs mozgáslehetőségei korlátozva vannak) nagyon fontos, hogy a csípő-és váll-vállövi ízületekben a lehető legnagyobb mozgásterjedelmet érjük el. Olyan gyakorlatokat adjunk, melyek – többek közt – ennek is megfelelnek.
    A mozgásérzést javíthatjuk azzal, hogy kifejezetten nyújtó gyakorlatokat is végeztetünk.

3. Proprioceptiv tréning

Fizioball indukálta instabil helyzetek proprioceptív mechanizmusokat hoznak létre, melyek által gerinc stabilizáció valósul meg. Extrém jól korrigáló korzett esetén egy igen mobilis gerincű gyereknél nagyon jól beválik. Nemcsak a felületesen elhelyezkedő nagyobb, hanem a mélyen fekvő kisizmok működését is kiváltjuk. A tréning során kulcsfontosságú visszacsatolások érkeznek a korrigált helyzetről a központi idegrendszerbe, amely a korzett nélküli testtartást is előnyösen befolyásolja. A labda eltereli a figyelmet a monotonitásról. Kisgyerekkorban is hatásos, különösen szeretik a gyerekek.
 
Utóbbiakat csoportos formában tanítjuk meg. Ilyen alkalmakkor intenzíven, csoportban mozognak az egymás védő légkörében, ami felszabadítólag hat rájuk Ezért pótolhatatlanak ezek az alkalmak. Bevezetője lehet a korzettben való sportolásnak.

4. Korzettes hobbisportok

Szem előtt kell tartanunk, hogy pácienseink nagy mozgás igényű gyerekek, serdülők Fontos, hogy korzett nélkül töltött időben minél többet, rendszeresen mozogjanak. A kötelező mozgásterápia esetleges monotonitásával szemben igazi felüdülést jelenthet a gyermek számára a sportolás. Korzettben végezve hatásos igazán, hiszen a mozgás örömén túl aktív izomerővel támogatja a korrekciót és a légzés derotáló hatását erőteljesebbé teszi. A csoport és a mozgás öröme mind segíti a gyógyulást. Meg kell ismernünk a gyermek sportos hobbijait; ezáltal meglelhetjük a hozzá vezető utat is. Így tudjuk összeállítani az egyéni terápiás tervét, ami teljesen más egy otthonülő és egy izgő-mozgó gyerek setében. Igazán nagy sikert akkor értünk el, ha a gyerekek hobbisportjukat korzettben is felvállalják. Ez célunk is egyben.
Vannak olyan tevékenységek, melyeket a balesetveszély miatt nem ajánlatos korzettben végezni, ilyen a lovaglás és a hegymászás. A kifejezetten károsnak tartott teniszt nem kell megtiltani, ha heti egy–két órában a korzettjében végzi. De a tiltás semmiképpen sem célravezető!
Előfordulhat az is, hogy nem sikerül rávenni gyermekünket a sportolásra, főleg nem, hogy azt korzettjében tegye. Ezért egyre inkább szükségét látjuk annak, hogy olyan foglalkozásokat indítsunk, ahol a rendszeres korzettviselők felszabadultan tornázhatnának együtt. A betegek többsége lány, így a zenés aerobik, vagy alakformáló torna bizonyosan meghozná a kedvet a mozgásra.
 
A mozgásban gazdag élet igenis része a terápiának