A búvárkodás mozgásszervi terapeuta szemmel

A búvárkodás egy kevésbé megterhelő szabadidős aktivitás, viszonylag kevés közvetlen mozgásszervi kockázatot rejt. E kockázatok legalábbis biztosan eltörpülnek a búvárkodás során leggyakrabban tapasztalt egyéb egészségügyi kockázatokhoz képest. A testünk azonban egy szokatlan megterhelés alatt van merülés során, amelynél nem mellékes a mozgásszervi állapot, létező kórképek, esetleg betegségek esetén, de a sérülésveszély szempontjából sem.

A szakirodalom meglehetősen hiányos, illetve többnyire gyenge korrelációt mutat olyan mozgásszervi kórképekkel, mint derékfájdalom de részben praxisunkból, részben saját tapasztalatból érzékeljük, hogy egyáltalán nem elhanyagolható jelenség.

A búvársport különböző aspektusai – mint a felszerelés kezelése, a víz alatti mozgás, és speciális mozdulatok, mint az óriáslépés – különféle kihívásokat jelentenek, amelyek növelik az ízületi és izom terhelést, ami nyilvánvalóan visszahat a mozgásszervekre.

Behatás alá kerülő ízületek

• Hát, gerinc, és porckorongok: A nehéz búvárpalackok fel- és levétele, valamint a víz alatti mozgás egyaránt terhelést jelentenek a gerincre. A hát alsó részének megerőltetése különösen a palackok emelésekor és a víz alatti hajlítások során jelentkezik.
• Vállízületek: A búvárfelszerelés, különösen a palackok emelése és a víz alatti mozgás, nagy terhelést jelent a vállízületekre. A váll mobilitása kritikus a tartalék reduktor eléréséhez, ami létfontosságú a biztonságos búvárkodás szempontjából.
• Láb és boka: Az óriáslépés, amely során a búvár a felszereléssel együtt lép a vízbe, különös terhelést jelent a lábakra és a bokákra, különösen a vízbe érkezéskor.
• Karok és csuklók: A búvárfelszerelés, különösen a nehéz palackok emelése és mozgatása, jelentős terhelést ró a karokra és a csuklókra.

Mozgásszervi állapot jelentősége

A búvárkodás során a mozgásszervi állapot jelentősége kiemelkedő. A jó fizikai kondíció, a rugalmas ízületek, és az erős izmok csökkentik a sérülés veszélyt és növelik a mozgékonyságot a víz alatt. Az ízületi mobilitás (vállízületek pl.: a reduktor eléréséhez), ami létfontosságú a búvárkodás biztonságos gyakorlásához.

Ahogy a Divers Alert Network (DAN) is felhívja a figyelmet, a kor előrehaladtával, főleg 50 felett már kialakulhatnak tartósabb ízületi problémák, amelyeket a búvárok is  tapasztalhatnak. Ilyen az artritisz, vagy szükségessé válhat ízületi protézis beültetése. Általánosan elmondható, hogy ezek a problémák önmagukban nem akadályozzák a búvárkodást, feltéve, hogy betartják orvosuk ajánlásait és figyelembe veszik a következőket: a tünetekkel vagy régi sérülésekkel való merülés súlyosabb sérülést okozhat; a csökkent aktivitás és a mozgáskorlátozás növeli a gyógyulási esélyeket; a mozgáskorlátozás időszakában nem ajánlott a búvárkodás; a véráramlást akadályozó sérülések elméletileg növelhetik a dekompressziós betegség (DCS) kockázatát. 

Rheumatoid artritisz (RA) esetén a gyulladásos időszakok alatti merülést kerülni kell, különösen, ha tüdőszövődmények állnak fenn, ami növeli az artériás gázképződés veszélyét. 

Az oszteoartritisz (OA) gyakran ízületi fájdalomként jelentkezik, és jelentős mozgáskorlátozottságot okozhat. Az OA-s búvárok esetében a felszerelés kezelése, mint például a palack szelepeinek nyitása vagy a cipzárak kezelése nehézséget jelenthet, de megfelelő módosításokkal és a búvártárs segítségével ezek leküzdhetők. A búvárkodás jótékony hatással lehet az OA-s személyekre, hiszen a víz alatti semleges úszás csökkenti a terhelést az érintett ízületeken.

Ízületi protézis beültetése után fontos a teljes gyógyulás megvárása, és csak orvosi jóváhagyás után szabad visszatérni a fizikai aktivitáshoz. A búvárkodás alacsony hatású tevékenység, amely egészségügyi előnyökkel járhat azok számára, akik aktívak maradnának. A búvárok számára fontos a folyamatos egészséges életmód fenntartása és az orvossal, valamint a búváriskolával való kommunikáció, így évtizedeken át élvezhetik a búvárkodást.